Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

fele, ette a tüzet. Ment a fiú, mikor beért egy aranyfenyvesbe. Lássa, hogy egy aranykupolán szökell felfele aranyforrás, és mellette aranypadok. Leült. Leült, el is aludt. Mindjárt jöttek a tündérkirály testőrei, megfogták. Nem bántották, hanem, szípen, aludva, bevitték a Tündérkirály jányáho. De a kis ló nem tudott ám bemenni. Mer nem vót neki úgy ereje. Mer a fiúnak lett vóna ereje, ha élve, ébren ment vóna. -Na - aszongya a Tündérkirálynő -, hozzányúlt! Nem báncsuk, csak fogságba ejcsük. Vigyétek le a három aranylépcsőn, vigyétek le, ott van egy aranynyoszolya oszt fektessítek le! - Na Világ Jövendőmondója, mit jósolsz? -Azt jósolom, ha felkír, eskesd meg, mer olyan vitéz, hogy párja fogható a világon nincsen! És tehozzád ő még fiatal, elkalandozik. Láthat máshol ű mán szebbnél szebb királyjányokat. - És ha megesküdik? -Akkor az esküje köti. Na, aszongya: -Vedd le rúla az álmot. A Világ bűbájos boszorkánya felemelte a kézit, a fiú felébredt. - Hun vagyok én? Akkor látta, hogy briliáns, opál, mindenféle szebbnél szebb rózsák futnak a falon. -Juj, deszíphely! Előállt egy tündér: -Felsiges királyfi, gyere a Tündérkirálynő elibe. Tiszta aranyfoggal, aranyhajjal vót. Ahogy nevetett, a Tündérkirály jánya, aranyrózsák jöttek a száján. - Ó, szívem szíp szerelme, vártalak! - aszongya. - De hát én nem tudtam, hogy idejövök hozzád, hogy te létezel. Én csak egy fénypontot láttam az ég alján. Mer minden iccaka tizenkét órakor felszálltam a levegőbe, olyan a vitézségem. - Én küldtem azt elébed. Na, gyere bejjebb! Bevezette a fiút. - Mikor számítol visszamenni? - Megyek vissza nemsokára, körülbelül - aszongya - egy nap múlva. 131