Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

{„Most láttam először Г Fontos megjegyzés ez, amely talán megfejti Reök eddigi magatartásának okát. Úgy vélem, ezt a családi hármast akarta Reök eltitkolni, amikor Miskát fiatalon inasnak adta, és másfél évig nem hívta a tanyára! Mint ahogy titkolta kilétüket a gyermek megkeresztelesekor is. Ez a családi hármas lehetett Reök eddig érthetetlen magatartásának kulcsa!) - Mi az ördög hozott ide? - kérdezte nagybátyám mérgesen és dörgő hangon. Erre a megszólításra minden bátorságom eltűnt. Némán és félénken reszkettem az ajtónyílásban... - Megszöktem... nyögtem ki végre. Es s írva fakadtam. - Mit csináltál? Megszöktél?... Na, ez szép dolog. Azonnal visszatakarodsz! Megértetted? Azért adtalak oda, hogy ott maradj. Itt nincs semmi keresni valód! Egykettő, pusztulj! Nem is akarlak látni!... Azt hittem, hogy Reök bácsi majd csak megváltoztatja a tervet és nem mentem ki a szobából. Erre újra megismételte a parancsot, most már olyan hangon, hogy minden reményem elveszett. Hát jól van! Gyerünk!... Nem ellenkeztem tovább, s mentem ki a szabad ég alá, amely tán sohase látott olyan szerencsétlen gyermeket, mint én voltam. Most aztán hová menjek?... Enni - ez volt a legfontosabb, mert a forróságban nagyon eltikkadtam és megéheztem a vándorlásban. Első pillanatban a szolgálótól akartam kérni valami ételmaradékot, de büszkeségemben elálltam ettől a tervtől. Inkább elhatároztam, hogy elmegyek az Apponyi-gazdaságig, ahol ^mindenkit ismertem^.

16 Odáig még egy jó órát kellett gyalogolnom, ami valósággal lehetetlennek látszott, úgy el voltam csigázva, de nem akadt más választásom és bátran nekivágtam az útnak. Már messze jártam a tanyától, mikor nagybátyám úgy látszik megszelídült és minden irányban kiküldte embereit, hogy megkeressenek. Visszamenjek? Soha! De egy óriási parasztgyerek megfogott és nem engedett el addig, míg nagynéném is oda nem érkezett. Kérlelt, hogy menjek vissza. Le kell szögeznem, hogy nagy elhatározásba került, amíg engedtem a szándékomból. A néni úgyszólván erőszakkal cipelt vissza magával és útközben azt erősítgette, hogy nagybátyám csak tréfált velem. A szolgáló közben észrevette, hogy egy kis családi dráma játszódott le a famíliában, s felmelegítette az ebéd maradványait. Nagyon, nagyon ízlett az étel, pedig könnyeim valósággal elsózták, mert sűrűn potyogtak a tányérba. Nagybátyám ezalatt faggatott, hogy mi történt velem és én minden szónoki képességemet összeszedve elpanaszoltam keservemet és kijelentettem, hogy szabóinas szeretnék lenni. - Majd meglátjuk mi lesz -felelte. -Addig is, míg eldől, itt maradsz nálunk!... Most már nem törődtem vele, hogy Langi uramék mit szólnak a szökésemhez. Két-három napig tartott a boldog élet. Nem tanultam és nem dolgoztam, enni-inni volt bőven, a jó ebéd után pompás vacsora következett! Mégis kíváncsi voltam, hogy mi lesz ennek a vége? Nagybátyám nem is említette, hogy visszaküld, sőt azt vettem észre, hogy jókedvűen hagy rám mindent. A boldog semmittevésnek adtam át magam, mire egy reggel így szólt: - Tulajdonképpen elég volt a lustaságból. Biztosan jól tudsz festeni, hát mázold be a kocsimat! Kétkerekű talyigáját gondolta és sorsának senki sem szegülhet ellene!... Másnap már újra festéket kevertem, hogy bemázoljam a kocsit, sőt az ajtókat is és azon tűnődtem, hogy tulajdonképen semmi különbség nincs aközött, hogy valaki a nagybátyja holmiját festegeti, vagy a csabai polgárok kerítéseit. Alig készültem el ezzel a munkával, bútorokat javítgattam. Mikor aztán a konyhában nem akadt egy rozoga szék sem és egyetlen asztal lába sem döcögött az egész taRégi fordítás: „volt egy ismerősöm". 60