Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

Ez mind, ami jót írt mesteréről Munkácsy, s ezt sem kevés iróniával. A többi mind lesújtó vélemény. Mert mesterségbeli tudása mellett hirtelen haragú, kegyetlenségig szigorú ember volt. Már a külseje sem valami biztató Munkácsy leírásában: „ »Az arcát... habár a teliholdhoz hasonló ábrázatok általában nem ellenszenvesek, mégsem lehet elfelejteni!« Két apró, szürke szem villog a szemöldöke alól, mely úgy néz ki, mintha moly rágta volna össze és a bőre csupa himlőhelyes. A szakállát egyszer egy héten - vasárnap - borotválja, a vöröses bajusz rövidre nyírott és a szája. ..Óh a szája..." S az ellenszenves külső hasonló belsőt takart. Zsugoriságáról, kegyetlenségéről lesz még alkalmunk meggyőződni. A ház, ahol Munkácsy három és fél évet eltöltött, nem volt messze Reök lakásától. A főtértől vezet ki a vasútállomásra az a hosszú főutca - sarkán akkor még a nagyvendéglővel -, amelynek balra nyíló első keresztutcájában állt Lang uram háza. „A ház, ahol megálltunk, csak abban különbözött a többi parasztháztól, hogy tisztább volt. Az utcára nézőkét ablak nagyobb volt a rendesnél és a zsalugáter zöldre volt festve. Ahogy beléptünk az udvarra: fűrészelés, gyalulás, ácsolás és kopácsolás zaja fogadott, ami belevegyült a legények fütyülésébe és hangos nótázásába. Jókedvűnek látszott ott mindenki. Az udvaron köröskörül, a falnak támasztva deszkák sorakoztak, a földön farakások tornyosodtak, és frissen festett bútordarabok száradtak a napsugárban. Hosszú folyosó vezetett a műhelybe, amely tömve volt régi,javításra szoruló bútorokkal és festett ládákkal. Odébb bádogból való Krisztus-szobor állott, két keresztberakott gerendán, még festetlenül, Lángi mester ecsetjére várva... Elragadtatva bámultam a folyosón álló ládákat, ágyakat és parasztos bútorokat, amelyekre kék alapon zöld és fehér virágokat mázoltak, a magyarok jellegzetes, tarka tulipánjait... Különösen az udvarban felállított kereszt tetszett nekem, amely egyre fokozta képzelődésemet és meghatározatlan sejtéseket ébresztett fel bennem, amelyek elvarázsoltak az udvar szűk szögletéből, ki a nagyvilágba... Áhítattal bámultam a Krisztust a kereszten s csak az izgatott, hogy mit jelentenek a tekervényes véres hurkák a szobor testén. Úgy hiszem, hogy hangi uram az Üdvözítő beleit akarta szemléltetni, ahogy a haláltusa szenvedéseiben rángatóznak. ..De ez sem tartott vissza attól, hogy a művet olyan büszkén bámuljam, mintha csak én alkottam volna. Boldogan és örömmel vettem tudomásul, ha vevő akadt, aki megvizsgálta, aztán magával vitte" - írja későbbi inaskorából Lang uram művészi fantáziájának alkotásairól. De most még csak a kezdetén járt, a legelején: „Ahogy a műhely felé tartottunk, szembejött velünk a mester. Sohasem fogom elfelejteni, ahogyan görnyedten cammogott, nehézkes medveléptekkel és karján felgyűrte az inget. ...a mester elénk jött és a műhelybe vezetett. Tágas helyiség volt, tömve bútorokkal, minden munkaasztal előtt hegymagasságra nőtt a gyaluforgács és a legények gyalultak és fűrészeltek. Nagybátyám egy pillantást vetett az egészre, aztán a mesterrel együtt félrevonultak, hogy utolsó kívánságait tolmácsolhassa. Az udvaron tőlem is elbúcsúzott. De csak akkor vettem egész bizonyosra, hogy ott maradok, mikor már az utcán volt és becsapódott mögötte az ajtó." 41