Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

III. Az asztalosinas (1854?, 1855-1858) AZ „ÚRFI" INASNAK MEGY (1854 nyara vagy 1855. január) Miska nem sokáig maradt Reök bácsi nyakán. Közel járt a 11. évéhez, el kellett hát dönteni, mi legyen belőle. Tovább taníttatni csak más városban lehetett volna, Csabán legfeljebb mesterséget tanulhatott. Reök a mesterségre adást választotta. A döntést így írja le Munkácsy: „Egyszer így szólt hozzám: - Fiam, >nincs módomban,<

5 hogy taníttassalak. Különben is manapság sokkal jobb, ha valaki független és szorgalmas mesterember, aki a két keze munkájából él, mintha szegény úrféle, aki állás után szaladgál, amit végül is elkapkodnak az orra elől. Nem lennél asztalos?..." Munkácsy asztalosinassága gyermekkori szenvedéseinek mélypontját jelenti majd. Az Emlékeim keserű sorait olvasva joggal vetődik fel a kérdés: mi késztette Reököt, hogy neveltjét ilyen megalázó sorba taszítsa. Említettük, hogy Miska sorsáról előbb-utóbb dönteni kellett: tovább tanuljon-e, vagy itthon válik valamivé. Ismerve Reök életszemléletét, azt a magatartást, amely nem tűr céltalan semmittevést, ez a döntési szándéka érthető. Munkácsy idézett soraiból is ez a racionális gondolkodásmód rajzolódik ki: az állás után szaladgáló „szegény úrféle" helyzetéhez keserű tapasztalat volt saját élete. Maga is abbahagyja szellemi foglalkozását, s elvonul a pusztára, ahol béresekkel bajlódva gazdálkodik. (Reöknek ez a racionalista életfelfogása később is előkerül Munkácsy életrajzában: 1861-ben Gyulára kerülve a betegeskedő asztaloslegény Miskát Fischer rajztanárhoz küldi, mert ez hasznára válik az asztalosmesterségben. A betegség idejét is igyekezett hasznossá tenni Munkácsy számára.) A másik okra, amiért nem taníttatta Miskát, ugyancsak az önéletrajz ad feleletet: „ Tévedésből se higyje senki, hogy megértettem nagybátyám szavait. A gondolat, hogy asztalos leszek, mindenesetre nagyon tetszett. Mezítelen lábbal szaladgálhatok az utcán, az ingujjamat felgyűröm és kötényt kötök magam elé, ahogy ezt a többi inasgyerekektől láttam... A kilátás ragyogónak ígérkezett. Elragadtatással fogadtam az ajánlatot, s azt gondoltam magamban, hogy Istenem, csak nagybátyám valahogy másképp ne határozzon... Miért örültem olyan nagyon, hogy asztalos leszek? Nagyon könnyű rá a felelet. Tanulni nem igen szerettem. Kis pajtásom, Vidovszki elutazása után, dacára kölyökkoromnak, éreztem tétlenségem hátrányait. A közös tanulás abbamaradt és féltem, hogy újra bátyám keze alá kerülök. Legelőször is az a gondolat foglalkoztatott, hogy ettől megszabaduljak, azután meg mulattatott az igazi gyalulás, szegezés, fűrészelés, meg a mezítláb való futkosás is kimondhatatlan örömmel töltött el. Ebben a korban még nem gondolkoznak azon, hogy mi különbség van foglalkozás és foglalkozás között. Az érem másik oldalát nem ismertem, hát miért ne örültem volna?" Munkácsy tehát saját bevallása szerint sem szeretett tanulni. Ez már az önéletrajz korábbi részéből is kiderült. Azt is említettük, hogy ez a magatartás szöges ellentétben állt Reök alaptermészetével, egész életfelfogásával. Reöknek igen rossz véleménye lehetett Miska szorgalmáról, 5 A korábbi fordítás („nincs szándékomban") eltúlozza Reök magatartását. 37