Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26. Békéscsaba, 2004)

ros szélén, a Körös-csatorna mellett épült ki, s akkoriban ez a város szélét is jelentette. A Steinerkúrián túl még Omaszta jegyző lakott, s még távolabb apja, idős Omaszta Zsigmond postamester háza, egyben Csaba postaállomása is. Kétségkívül ritkán beépített terület, a város csak akkor kezdett terjeszkedni itt, a Körös-csatornán túl. A kutató abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezt a városrészt is be tudja mutatni Haan Antal, korabeli festő rajzának segítségével. A Steiner-kúria ma is áll, igaz, az egykori hatalmas kert alaposan felparcellázva s beépítve, de ott a teraszra vezető széles lépcső is, ahogy Munkácsy leírja. (Ma Munkácsy Emlékház.) Itt élt hát Munkácsy. Délelőtt Reök lakásán tartózkodtak, „ aki minden egyéb foglalkozás hiányában - órákat adott nekem. Néhány napig tetszett az új életmód, de később aztán nagybátyám magaviseletemet kezdte figyelni és ettől kezdve bőséges alkalmam nyílt, hogy erélyességét és - hogy is mondjam csak? - kézügyességét tanulmányozhassam. Délelőtt folyton tanultunk; még most is látom sötétkék, vörössel hímzett házikabátjában, piros papucsaiban, egyik kezében a csibukvagy pipaszárat szorongatva, amelynek szopókája a bajusz alatt állandóan a száj egyik szögletéből a másikba vándorolt. így ült íróasztalánál, és hallgatta, ahogy felmondom a leckét. Eleinte a térdeire kúsztam, a gyermek ártatlan bizalmával, még nem ismertem fel önkéntelen hibáimat. A kabátja zsinórjával játszadoztam és ujjaimmal a füstkarikák után kapdostam, amelyeket félig nyitott szájjal eregetett szét nagy ügyességgel. Nemsokára aztán rájöttem, hogy milyen veszedelmes ez a bizalmas közelség: nagybátyám ugyanis minden hibámra hol a hajamat ráncigálta meg, hol a fülemet cibálta, így jöttem rá, hogy a kettőnk közötti távolságot fokozni kell és kezemet mindig védőn terjesztettem, hol a fejem fölé, hol a fülemhez, hogy védekezzem támadásai ellen. Nemsokára már annyira féltem tőle, hogy minden tudásomat elfelejtettem abban a pillanatban, ahogy csak ránéztem. Különösen a számolással voltam megakadva. A tanulás órái alatt egyedüli vigasztalásom volt, hogy ebédre a nagynéninél leszünk, ahol találkozom Gizával és játékaim is ott vannak." Nem nehéz elképzelni Miska és Reök viszonyát. Az árván maradt Miska kényelmes otthont, apját, testvérét veszítette el. Fokozottan érzékeny a szeretetre. S nagybátyja aligha volt erre alkalmas. Ismerjük helyzetét, hogy egyéni tragédiája - kislánya halála, felesége távozása - Munkácsy Csabára kerülése előtt néhány hónappal vált teljessé. Hogy nem sok türelme lehetett a gyermekneveléshez, így kissé érthetőbbé válik. Ha pedig hozzátesszük, hogy Miska eléggé elkényeztetett gyermek volt, és saját bevallása szerint sem szeretett tanulni - Miskolcon házitanítót tartottak a gyerekek mellett -, Reök pedig a kötelességtudás Kölcseyn nevelkedett típusa volt, s akinek még ezenkívül életeleme a közélet és nem a magánélet, akiben a tétlenség és tehetetlenség érzése csak fokozza a türelmetlenséget, előttünk áll konfliktusuk alapvető forrása. Egyéniségéről találónak tartjuk azt a jellemzést, melyet később veje, Zsilinszky Mihály írt róla: „... úgy hivatalos teendőiben, mint családi körében a pontosságnak és szigorúságnak példányképe volt. Gyermekeinek fejlődésében (későbbi gyermekeiről van szó - Cz. I.) az elérzékeny ülésig tudott gyönyörködni, de dicsérő szót alig hallatott." A délelőtti tanulások 1852 őszétől valószínűleg megszűntek. Az új tanévben már Miska is iskolába járt. Ezt ugyan bizonyítani nem tudjuk - a római katolikus iskolák anyakönyvei hiányoznak ebből a korból -, de Zsilinszkynek egy megjegyzése megerősíti azt a feltételezést, hogy Munkácsy nem volt két évig iskola nélkül Csabán. „Mint eleven fiú, természetszerű vonzalommal viseltetett az élet mulatságos és látványos jelenetei iránt. Az iskola épp az ellenkezőt követelte tőle. Az órákhoz kötött tanulás és tanítóinak - talán helytelen - szigora ellenszenvet ébresztett benne a könyv iránt. Miska nem szeretett könyv nélkül 21