A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25. (Békéscsaba, 2003)

Csobai Lászlóné: Adatok a történelmi Szabolcs, Szatmár és Bihar vármegyék román anyanyelvű népességének történetéhez

A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 24-25 (2003) 135-151. ADATOK A TÖRTÉNELMI SZABOLCS, SZATMÁR ÉS BIHAR VÁRMEGYÉK ROMÁN ANYANYELVŰ NÉPESSÉGÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ - Csobai Lászlóné /. A vármegyék általános jellemzése, benépesítésük, betelepítések a 18. században A 18. század elejére a közel kétszáz éves küzdelmek után Szabolcs, Szatmár és Bihar megyék lakosságának nagy része elpusztult vagy elmenekült. Ennek alátámasztására a következőkben az 1715-ös és az 1720-as Szabolcs vármegyei összeírások adatait adjuk közre, amely alapján a vármegyében összesen 2137 háztartást írtak össze:

1 az összes háztartásból 30 nemest, 15 mezővárosi polgárt, 1719 jobbágyot, 46 zsellért, 327 szabados háztartást. Hasonló helyzet alakult ki Bihar vármegyében is, ahol a török időkben elpusztult középkori falvak helyén vagy mellett jöttek létre az új vegyes, magyarromán népességű települések. A magánföldesurak a nagy arányban elpusztult lakosság pótlására népesség telepítésével próbálkozott. A vármegyék tiltakoztak a telepítések ellen a számos jobbágy szökés miatt. Szabolcs vármegye a magánföldesúri telepítést feltételhez szabta. A feltétel az volt, hogy megyebeli lakost nem vesz fel. Tulajdonképpen ez a feltétel segített, vagyis kedvezett az idegenek betelepítésének, betelepülésüknek, mely ugyanakkor csábította is az idegeneket, akik esetleg jobb életfeltételeket reméltek. Néhány évtized alatt Szabolcs, Szatmár és Bihar vármegyék lakossága német, szlovák, román és ruszin anyanyelvű népességgel szaporodott. 1787-ben Szabolcs vármegyében kilenc orosz és öt román helység található.

2 Bihar vármegyében hasonló helyzet alakult ki: a török által elpusztult középkori falvak helyén vagy mellett új települések jöttek létre a 18. század elején. Az újonnan alakult települések egy része vegyes népességűvé vált, néhány esetben szinte kizárólag románok által újratelepített, de zömében magyar-román népességű településekről beszélhetünk. A román pásztorok már a 18. századtól kezdve téli legeltetésre bérbe vették az egymástól elég távol fekvő községek közötti nagy pusztai legelőket az ÉszakTiszántúlon is. Többen le is telepedtek közülük. Egyes földesurak viszont konvenciós cselédként, egyes juhtartó gazdák pedig közösen fizetett juhászokként is alkalmazták a románokat. Ilyen juhászokat, cselédeket írhattak össze már az 1715-ös és az 1720-as összeíráskor is. Számuk ugyan kicsi, de ugyanakkor kicsi volt a községekben élő magyarok száma is. 1 BOROVSZKY 1900. 464. 2 BOROVSZKY 1900. 465. 135