A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)
Cs. Szabó István: Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez
Adatok a Körös-vidék lótenyésztésének történeti-néprajzi ismeretéhez milyen formában hasznosították, ha ökörrel szántottak. Minden valószínűség szerint (hosszú) fuvarra is járhattak. Az utódnevelés szintén jelentős bevételi forrás lehetett. Az 1726 évi összeírás alkalmával 68 taksás jobbágynak volt 71 telke, 1335 pozsonyi mérőre való szántója, 356 embervágó rétje, 56 ökre, 194 tehene, 196 lova. 1734-ben 96 jobbágynak 52 ökre, 268 lova, 1746-ban 96 jobbágynak 36 ökre, 275 lova volt. Sokan vitatják, hogy a 16. században - amikor már megbízható adatok tűnnek fel - lehet-e a jobbágygazdaságban lótenyésztésről beszélni. Némelyek kifejezetten úri birtokok velejárójaként tűntetik fel a lótenyésztést. A jobbágygazdaságok lótenyésztéséről teljes bizonyossággal lehetünk, hiszen ha nem lett volna jobbágyparaszti lótenyésztés, akkor nem maradhatott volna meg a magyar ló. A jobbágygazdaságok adatai éppen azt mutatják, hogy mindig több lovat tartottak, mint amennyit földterületük indokolt volna. Sárrétudvariban még annál is többet, mint a környékbeli községekben. „Általában vizenyős vidékeken s rendszerint nagyobb álló vagy folyó vizek közelében fekvő szigetek, területek, leginkább tartattak a lótenyésztésnek való helységeknek." 1777-ben, Sárrétudvariban már 91 ökör, 379 tehén, 113 növendékmarha, 147 borjú, 498 ló, 92 öszvér volt az állatállomány. 1790-1800 között egy 5 / g-os telken gazdálkodó jobbágynak (egy telek 34 kishold), 7 lova, egy 4 / 8-os telken gazdálkodónak 45 lova volt, de 7-8 is előfordult. Ennek megfelelően tekintélyes nagyságú területen termesztettek zabot. A lovak számszerű adataiból azt következtethetnénk, hogy az udvariak jórészt lovakkal munkálták földjüket, minthogy a lóállomány 4-5 vagy többszöröse az ökörállománynak. Csakhogy az összeírások, korabeli urbáriumok több alkalommal megjegyzik, hogy a jobbágyok 4-6 marhával szántanak, így a lovak haszonvételi formája feltehetően nem lehet más, mint „forspontozás", robotbeli „hosszúfuvar", nyomtatás, szárazmalom „hajtatása", vályogtipratás, stb. Egy feljegyzés szerint 1808-ban 18 gazda foglalkozott fuvarozással Udvariban. A csikókorban eladott jószág is jó jövedelemforrás lehetett. Később is, az 1900-as évek elején a „tenyésztés ló" volt Udvariban az „első az állatok között". 24 Az I. világháborút követő általános társadalmi, gazdasági pusztulás természetesen a mezőgazdaságot és ezen belül az állattenyésztést sem hagyta érintetlenül. A lóállományt már alaposan megtizedelte a háború évei alatt „besorozott" lovak elvesztése. Vidékünkön e veszteséget még megtetézte az 1919-es „kommün", az intervenciós román királyi csapatok harci tevékenysége. Egy gyomai parasztasszony a következőket jegyezte fel: „1919. április 26-án a veres gárda ki dobolta, minden lovas ember jelenjen meg a kösség házán kocsival lóval és sok embert kocsival lóval el hajtattak, el hajtatták a nyájból a disznót, a gujából az ökröt tehenet borjukat erővel és a postáról a takarékból a pénzt vitték a'mennyit el tudtak rabolni mind el vitték, el rabolták és akkor 29-én jöttek a románok viszik Nagy Szebenbe a lovakat, szedik minden héten ... szedik el a szénát vagon számra azt is el viszi,... fizetni nem fizet érte. A jegyző ellene szólt és azt is becsukták. Ha valaki szót emel megbotozzák ez mán öregapánk idejibe se vót szokásba. Julius végin aztán mindent raboltak a románok ahol csak tehették mindenfélét nem válogattak jó nékik minden ló tehén disznó pujka liba rucza csirke 24 PUSZTAINÉ 1976. 426-427; Vő. 1993. 115-121. 417
