A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Laurinyeczné Sinkó Rozália: Egy biharugrai parasztember epikus hagyományai

Egy bïnarugrai parasztember epikus hagyományai ni, ment Ninivébe. A város végin volt egy kunyhó, abba ment. Akkor bement a városba, elkezdett kiabálni: - Ninive negyven nap múlva elpusztul! - A király meghallotta, akkor osztán mindenki zsákba öltözött, pernyébe ült, imádkozott. Jónásnak osztán a kunyhóján nőtt egy tök, szép zöld volt, egy napon elszáradt. Ott maradt kopaszon, nem volt levele. Sajnálta Jónás. Mondta neki Isten: - Te ezt a tököt sajnálod, én ezt a szép várost meg a sok embert ne sajnálnám? így oszt Jónás megkopaszodott, ilyen sorsa lett. Jób Ilyen az isteni hatalom. Mert van akitűi elfordul az Isten, mint itt volt Jób. Hát aztán Jóbnak voltak barátai, mert gazdag ember volt az, ezer igavonó jószága volt. Csakhogy ittak, ettek ezek a jó barátaival. Tíz gyereke volt, mind a tíz gyereke megholt. Mondta neki az ördög, nem ű hótt meg, a gyereke az, ne bánkódjon. Aszonta az Isten az ördögnek, hogy: - Jóbot a kezedbe adom, de az életit nem hagyom, hogy elvedd. Úgy hogy Jób annyira sebes lett, hogy cseréppel dörzsölte, pernyébe feküdt meg disznófertőbe, még a hús is rohadt rúla. Aszongya neki a felesége - a barátai megtagadták, nem néztek rá se: - Átkozd meg az Istent! Aszongya erre Jób: - Úgy szólsz, mint a bolondok közt egy, ha elvették a jót, vegyük el a rosszat. Úgy hogy nem hagyta el az Istent. Jób meggyógyult, Megint lett neki tíz szép lánya, hogy a környéken se volt különb. Élt száznegyven esztendőt. Megelégedett az élettel. Az összes vagyona, ami elment, azt is visszaadta neki az Isten, úgy hogy helyreállt az egészsége, meg aki volt. Erre volt az a tanítás: Míg van italka, addig van barát, de ha nincsen, már nem tud adni, akkor nincs barát Nem így megyén? Na, ez volt Jób, most is van több Jób.... Volt itt egy Veres nevű, Veres Jánosnak hittak, valami téeszelnöknek megválasztották, nocsak persze verte a mellyit meg minden, aszonta a feleséginek, hogy a templomba kurvák járnak. Volt itt egy Kis Viktor, baptista, oszt ez beszélt neki az isteni dolgokról. Aszongya ez a Veres: - Én nem foglalkozok az isteni dolgokkal. Oszt ez is úgy járt mint Jób, beteg lett, a hús rohadt rúla. Akkor, akik odamentek látogatóba, mondta, híjják el a papot könyörögjék érte. Aszonta: - Isten nélkül lehet élni, de meghalni nem. Most persze, nem kegyelmezett. Mert Jób akármilyen beteg volt, akkor se tagadta meg az Istent, E meg már megtagadta, Jób akkor se tagadta meg az Istent, mikor jól ment a dolga, de Veres megtagadta. Akkor kuncsorgott volna az Istenhez, mikor az utolsóba volt, e mán az Isten nem könyörült, azzal volt, hogy ha megtagadta, akkor az ördögnek odaadta, hogy most már végezzél vele. A környéken általában Hatvani Istvánhoz fűződik az ételek átváltoztatásának garabonciás vándormotívuma. Gyakran táltos tulajdonsággal ruházták fel a betyárokat (KÜLLŐS 1988. 42). 367