A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Békéscsaba, 2002)

Baligáné Szűcs Irén: Szikszay Sándor mézeskalácsos mester emlékanyaga a békési múzeumban

Baligáné Szűcs Irén kán jelenik meg a címer, ezért is érdemel külön figyelmet az az ütőfa, melyet Szikszay 1936-ban faragott, a felső részén a magyar, középen Budapest címere látható (lelt. sz.: 56.953.1.). „Az egyik leggazdagabb és legzsúfoltabb díszítésű a babaforma" - írja Szabadfalvi}

1 Megállapítása a Szikszay-féle ütőfákra is igaz, hiszen a hajdani négyszögletes pólyák és a hozzájuk használt megkötő díszítettsége igen aprólékos, különféle virágmotívumok, leveles ágak borítják be. A legtöbb esetben a pólyásbabának csak az arca látszik ki, ellenben ritkábban, mint az 56.945.1. leltári számú forma esetében is, a csecsemő felső testét sem takarja a pólya. Míg a 19. századi babaformáknál általános a csipkés, cakkos főkötő megjelenítése, addig a 20. századiaknál inkább a főkötőnélküliség a jellemző, a babák arca azonban mindig felnőttes, sőt öreges, ahogyan Szabadfalvi József is fogalmazott.

12 Külön figyelmet érdemelnek azon mintafa-tervezetek és elkészült ütőfák, melyek ősi kultúremlékekre utalnak. Az állatfejes markolatú mézes kardok az ókori hasonló motívumokkal díszített igazi fegyverek kései rokonai. Az állat (sas, kutya vagy griff madár) minden esetben leveles növényi ágat tart szájában. Szikszay Sándor ütőfáján (lelt. sz.: 56.946.1.) a kard markolati része ketté van választva, a sas tollának ábrázolása visszaszorult, helyét geometrikus minta foglalja el. Szabadfalvi kutatásai szerint a 20. századi kardformákon egyre sablonosabbá, kevésbé ábrázolttá válnak az állatfejek, a szőr vagy toll valósághű megjelenítését egyre inkább elhagyják a mintafaragó mesterek.

13 Minden bizonnyal ritka példány lehet az a szív formájú ütőfa (lelt. sz.: 56.953.1.), melyen két egész alakos állatábrázolást fedezhetünk fel és közülük az egyik, egy griffmadárszerű lény szintén levélfüzért tart a szájában. A tiszántúli mézeskalácsosok témáikat a magyar életből merítették, az 1848-as lovas huszárt, honvédet, a subát viselő furulyázó juhászt, a bőgatyás, fokost tartó pásztort, parasztlányt, menyecskét, a falu bolondját ábrázoló mézeskalácsokon túl idővel a 20. századi modern élet alakjai is helyet kaptak. így megjelentek Szikszay mintakönyvében is pl.: a „divatleányt", a polgárias öltözetet viselő új párt, napernyős úri kisasszonyt vagy akár az autós párt megörökítő rajzok. Szikszay mintakönyve a 100 db ütőfa rajzon kívül tartalmaz még háromdimenziós, bölcsőt ábrázoló tervezetet, továbbá rányomó díszítőkei, drukkolok^ (címer, méhkas) valamint különféle testrészeket, szerveket (pl.: fül, szem, fog, láb, szív stb.) és állatokat (pl.: ló, tehén, bárány) ábrázoló offermintâkài. Külön említést érdemelnek a Szikszay által faragott, népművészeti ihletésű és igen míves kivitelezésű egyéb faragott tárgyak, melyek közül néhánynak a rajzát, fotóját a mintakönyv is őrzi, sőt egy pár darabot a múzeum is magáénak mondhat. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy Szikszay Sándor a békési és egyben a tiszántúli mézeskalácsosság kiemelkedő tehetségű képviselője volt. Az általa tervezett és faragott ütőfák ornamentikája igen gazdag, változatosságról, kifinomult 11 SZABADFALVI 1986. 52. 12 SZABADFALVI 1986. 53. " SZABADFALVI 1986. 67. 302