A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Gyarmati Gabriella: Kohán György Háború emléke című főműve

Kohán György háború emléke című főműve Van Gogh és Cézanne ekkor már klasszikusnak számító modernek voltak, vágyuk beteljesült, munkáik múzeumok féltett kincseivé váltak. Azzá avatta őket az idő, a kritika és a piac. A feszült figyelem, amivel magába szívta energiájukat, olyan mámorba ejtette Kohánt, amiből sohasem józanodott ki. Évtizedek múlva mondja, hogy a „piktúra úgy szép, ha előadásában nyers, brutális, - de hatásában finom! Van Gogh!"

3 A stílus fontos, de nem a legfontosabb probléma volt számára. Csak abból a szempontból volt az, ahogyan az érzelmeket és az igazságokat tolmácsolta a müvekben: a kifejezés lehetőségének szempontjából. Merthogy valami alapvető lényegit szükséges megmutatnia, az evidens volt: egy gondolat, egy érzés egy erkölcsi jelkép anyagi megvalósulása kell, hogy legyen a mű. A forma eszköz, sohasem cél. Ha cél, akkor az nem művészet. Előrelépni csak gondolati síkon lehet, a formában már többször lejátszott menetek vannak. Ugyanígy eszköze az alkotásnak a mesterségbeli tudás, a felkészültség, ami nélkül lehetetlen az érzelem kifejezése. Louis Aragon egy másik vonatkozásban így ír erről: „...a kifejezésmódnál fontosabb az, amit kifejeznek; az ábrázolt tárgy tehát egy szó szerepét tölti be."

4 Ha ez a szó helyes és értő fülekre talál, az a szemünkben esetleg nem egészen tökéletes előadásmódot kiegészíti, hisz a gondolati tartalom tökéletesítheti a színt és a rajzot is. Kohán tíz hónapot töltött Párizsban. A nyugati hagyományt és gondolkodásmódot a mélységéig átérezte, ám ahhoz, hogy a keleti szél is átjárhassa, haza kellett térnie. Hogy azért jött-e vissza, hogy ebben a határvonallétben, Kelet és Nyugat találkozásának színterén végre tegye a dolgát, elképzelhető. De egy ennél triviálisabb oka is volt rá: megkapta a katonai behívóját. A festő számára valószínűleg ekkor konkretizálódott, hogy önmaga számára mi a művészet. Kezdte megtalálni stílusának jellemző alaphangját, egyéni jellegét. Tele volt ötletekkel, képtervekkel, és amikor ecsetért nyúlt volna, akkor kényszerítették át a humánum, a jobbító szándék oldaláról az esztelen, vérre menő durvaság oldalára. Az alkotás oldaláról a pusztítás oldalára. Ellentétes fogalmak és erők, amivel az élet csapdát állított számára. О kikerülte, de közben jól megnézte a szörnyeteget. Annyira, hogy több mint másfél évtizedig legfőbb témája a háború marad. Tehát az a színtér, ahol Kohán élete első művészi csatáit kívánta megvívni, a szó szoros értelmében változott hadszíntérré. Az ázsiai színezetű magyar hagyomány, az ősök tudása, a több évszázados rettenetes kínlódás után maradt keserű szájíz nem volt idegen Kohán számára. A nagyvárosi élet ezt annyira letompítja, hogy lakói számára érthetetlen, és mivel sohasem érezték még, számukra modoros stílus lesz csupán. Nem értik, mert nem ugyanazon a nyelven beszélnek. 1933 után végleg kirajzolja soha véget nem érő ingázásainak háromszögét: a Budapest - Hódmezővásárhely - Gyula útvonalat. A század elején első virágkorát élő vásárhelyi iskola alappillére Tornyai János és Koszta József. Kortárs, nagyjából hasonló tehetségű mesterek dolgoztak együtt, de amikor Kohán ideérkezik, a hajdani dicsőség fakuló emlékkép csupán. A polgárok és a gazdák nagy-nagy nehézséggel próbálták kiszabadítani kezüket a nagy gazdasági világválság hálójából. A kevés értelmiségit, akik ekkor szélmalomharcu3 SupkaMagdolna, В.: Régi beszélgetés Kohán Györggyel In: Új Auróra, 1978/1. 12. p. 4 Louis Aragon: A kollázs. Corvina Kiadó, Budapest, 1969. 29. p. 299