A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Békéscsaba, 2000)

Kiss Anikó: Emberi erővel való teherhordás Gyulán

Emberi erővel való teherhordás Gyulán hoz is hordani kellett a 300-500 méterre lévő artézi kútból a vizet, mert a kútvízben túrósodon; a szappan. Többnyire két kantával mentek a kútra. A kantát úgy vitték, hogy kinyújtott helyzetben volt mindkét kar, de a fiatal nők a kantát a karjukra öltötték, a kart könyökben behajlítva. A németvárosiak összekulcsolták a kezüket, és ha így elfáradt a kezük, leengedték a kantát. Szerették, ha a kanta egyforma űrmértékű, így egyformán húzta az ember karját, vállát. Az artézi kútnál a kantát mindig kiöblítették, a fedőből ittak, kilottyantották belőle a felesleges vizet, leöblítették, és úgy tették vissza a kantára. A kút körül ácsorgók sokszor elkérték a kantafedőt, hogy ők is ihassanak belőle. Nem szívesen, de többnyire odaadták, ilyenkor gondosan kiöblítették ivás után a fedőt. A kanta anyaga sokszor csak bádog volt, az alján vasabronccsal. Igyekeztek kívülről is szép tisztán tartani, a lányok, menyecskék még szidolozták is, mert a kútnál megszólták azt, akinek nem volt szép fényes a kantája. Szívesen vásároltak zománcos - egyszínű vagy virágmintás - kantát. Különösen vigyáztak arra, hogy meg ne sérüljön rajta a zománc. A bádogkantát bádogossal készíttették el, a megrendelő mondta meg, hány literes legyen. A zománcos kantát vasboltban vették. A kútra járó fiatal lánynak, asszonynak büszkesége volt a szép kanta. Mivel a kútra járás kimondottan asszonyi- és leánymunkának számított, férfiak csak elvétve jártak kútra, ha feltétlenül muszáj volt. A kút ritkán állt üresen, főleg estefelé sok ember ment vízért, ilyenkor híreket cseréltek, pletykáltak a kútra járó asszonyok. Vederben ritkán vittek vizet hosszabb úton, mert a széles szájú vederből a víz kilötyögött. A ház körül cipekedtek vele, moslékot hordtak a vederben, esetleg szemetet, tüzelőt. Favedret csak a tanyákon, ásott kutakban használtak, egyébként fémlemezből készültben tartották a vizet. A ma élő idős emberek még visszaemlékeznek arra az időszakra, amikor cserépedényt, korsót használtak vízi vasra, főleg kinti munkák alkalmával. Mázatlan korsóban szerették az ivóvizet hordani, mert ebben a víz nem melegedett fel. A cserépedényt is a nők vitték mindig kézben vagy karon, a férfiak ritkán. 60-70 évvel ezelőtt a vizet az abranyica vagy obranyica néven ismert, de Gyulán egyszerűen vízhordó rúdnak nevezett eszközzel vitték. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteménye őriz egy nem gyulai gyűjtésből származó, de a gyulaival azonos vízhordó rudat. Régi időkre visszaemlékező emberek elbeszéléseiből tudjuk, hogy néhány idősebb férfi módosabb családok számára kiskocsival szállított vizet pénzért az artézi kútról. Igen ritka látvány volt, de előfordult, hogy a két kanta fülét egy kendővel összekötötték, és a férfi úgy vette a kantákat a vállára, egyiket elől, másikat hátul hordva. Télen, disznóöléskor a rokonságnak, jó szomszédoknak szokás volt kóstolót küldeni. A hurkát, kolbászt a tányérra rakták, középre meg egy kevés tepertőt tettek, és egy nagy szalvétába vagy pohártörlőbe belekötötték, a kendő négy csücske közül kettőt-kettőt összekötve. Ezt az ajándékot kézben vitték át a megajándékozott családnak, vigyázva, hogy mindig tiszta textíliába kössék a kóstolót. A gyerekágyas asszonynak Gyulán is vitt ennivalót a gyerek keresztanyja, a jó barátok, szomszédok. Aki vitt ételt, azt komának mondták, de az elemózsiás tálat nem hívták komatálnak, ennek külön megnevezése nem volt. Már csupán néhány adatközlő emlékszik arra, a nagy szemű hálóra, amibe a cserépcsuprot, ételhordót tették. A hálóféleség kasornya elnevezése ismeretlen Gyulán. Az ételt kaskában vitték. Egy kis zománcos vagy cserép fazékban volt a tyúkhúsleves, egy kis lábosban az aprólékból készült pörkölt. A 225