A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. - Száz éve alakult a Békéscsabai Múzeum-Egyesület (Békéscsaba, 1999)

B. Szűcs Irén: A békési parasztság szerelmi életének főbb jellemzői a 20. század első felében

A békési parasztság szerelmi életének főbb jellemzői a 20. század első felében Mivel a nők védekezését bizonytalan kimenetelűnek tartották, így gyakran a férfiakra hárult a feladat: "Az ember kivette és a derékaljra engedte, akkor nem vót gyerek. Az aszszony mondta: Vedd már ki, ne élvezd magad olyan soká! " A megszakított közösülés általánosan elterjedt megnevezése volt a "szántok, de nem vetek" kifejezés. A gyermekáldás elkerülése a férfi szeretetén is múlott: "Az az ember vigyázott, amelyik szerette a feleségét, nem akarta tönkretenni. A másiknak meg mindegy volt. " A házasság első pár évében, főként az első gyerek világrajöttéig nem akadályozták meg a "másállapotba" való kerülés lehetőségét, később azonban legfőképpen azt szerették volna elérni, hogy a gyermekek születése között legalább 2-3 év teljen el. így "a nagyobb tudta pesztrálni a kicsit, meg az anyjuk is többet tudott dógozni, ha nem gyerekeskedett úgy le. " A századfordulón nem volt ritka a 10-12 gyermekes család sem, később a két világháború között a 4-6 utód vált általánossá, bár a magas csecsemő - és kisgyermekkori halandóság miatt kevesen érték meg a felnőtt kort közülük. Az asszonyok nemritkán 40 éves korukon túl is szültek, előfordult, hogy az unokáikkal együtt nevelkedtek fel gyermekeik. A nem kívánt terhességet, bár nem olyan nagy számban, mint a megesett lányok, az asszonyok is próbálták megszakítani. A legfőbb kényszerítő ok a szegénység, a jobb módúaknái pedig éppen az ellenkezője, a gazdagság volt, nem szerették volna, ha a vagyon szétaprózódik. Sokszor az anyósa figyelmeztette a menyecskét: "Csinálj már valamit, ne gyerekeskedj úgy le!" Az idősebb komaasszonyok, szomszédasszonyok jó tanácsokkal látták el a fiatalabbakat: "Csináltunk mi mindent, cipekedtünk, leugráltunk a létráról még egyszer leander leveléből főzött teát is ittam, de nem használt semmit. Nagyon rosszul vótam, de a gyerek csak megmaradt. Később nem is bántam, 42 éves voltam, mikor szültem. О volt a legkisebb lányom, a legkedvesebb. " A méhbe kötőtűvel vagy más hegyes tárggyal is megpróbáltak felszúrni, "vótak olyan tudós, vajákos asszonyok meg bábák, azok csinálták. " A legtöbb férj tudott róla, "de azok könnyen vótak, nem nekik kellett megszülni, aztán mosni, főzni. " A vizsgált időszak elején a meddőséget még Isten büntetésének tartották. Akinek 2-3 évi házasság után sem lett gyermeke, arra rámondták, hogy "magtalan". Kevés ilyen aszszonyra emlékeznek, azokat lenézték, mondván: "annak már nagy bűne lehet, akit az Istenke nem segít teherbe ". Később inkább sajnálták, együtt éreztek vele. "Mindig az asszonyba vót a hiba, imádkoztak, de hát nem sokat segített az !" "Nekem a bábaasszony tanácsolta, hogy ne oldalvást csináljuk, hanem feküdjek hanyatt és tegyek a farom alá párnát. Sikerült is, pedig akkor mán hat éves házasok vótunk. " Nem egyszer a nő szexuális előéletével magyarázták meddőségét: "Nem sokra becsülték az olyanokat, az nem volt olyan tiszteletben. Azt is mondták, hogy ki van élve, romlott. " A meddő asszony "olyan fa, amelyik nem hoz termést. " A menyecske magtalansága akár válóokként is szerepelhetett: "Nekem se lehetett gyerekem, anélkül pedig nem sokat ér az ember élete. Mondta is az anyósom, hogy váljunk el, hogy én ilyen beteg vagyok, mert nem lesz, aki fenntartsa a nevet. Csak egy fia volt neki. De az én uram nagyon szeretett engem, nem hajlott a szóra. " A meddő asszonyok iránti megértőbb magatartást minden bizonnyal az a felismerés is elősegítette, hogy a gyermektelenséget a férfiak betegsége is okozhatja: "Hallottam én 161