Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Koszorús Oszkár: A kapuőrző láblabdázástól az igazi orosházi futballig

Az Orosházi Munkás Testedző Kör első csapata (Í9Í4) ból a gyönge és pártoskodó bíró által megítélt góllá értékesíti, a legdurvább faul­tokkal az Előre egész csatársorát és védelmét lesántítják. Sőt, hogy munkájukat tetőzzék, az ötös vonalon belül álló kapust is durván bántalmazták, aminek a bíró szintén szemet hunyt. A fair játékhoz szokott MTE emberei kellemetlenül voltak meglepve a játéktónustól, mégis nyugodtan tűrték mindaddig, míg az üresen álló balösszekötőjüket az OTK egyik csatára véletlenségből könyökével úgy oldalba vágta, hogy az ájultan esett össze. A második félidőben a sportszerűtlen viselke­dés - úgy a játék, mint a bíráskodás tekintetében - a munkáscsapatot végképp elkeseríti. Miután a labdát leadó centerünket az OTK egyik játékosa rugdalni kezdi, az egész csapat, mind egy szóra levonul a pályáról. " 37 1913. május 1. OTK-Hódmezővásárhelyi TE 4-2 38 1913. május 11. „Sport. Szenzációs mérkőzés lesz ma. Az OTK a Szegedi TK I. В osztályú csapatával játszik." A pünkösd első napi mérkőzés eredménye* Sze­gedi TK-OTK 4-2 39 37. O. U. 1913. máj. 4. ill. Békésmegyei Közlöny 1913. máj. 1. Idézi Machalek István: Békés­csabai Előre 75 éves krónikája. Békéscsaba, 1987. 14-15.1. 38. O. U. 1913. máj. 4. 39. O. U. 1913. május 11. és máj. 18. 378

Next

/
Thumbnails
Contents