Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Koszorús Oszkár: A kapuőrző láblabdázástól az igazi orosházi futballig

Az Orosházi Testgyakorlók Köre első csapata (1912) Az OTK legnagyobb gondja a sporttelep hiánya volt. Az 1912. április 25-i választmányi ülésükön elhatározták, arra kérik a község elöljáróságát, hogy fut­ballpálya céljaira adjon át a község a körnek egy megfelelő nagyságú területet. Addig engedélyezzék azt, hogy a sertéspiac téren a köri tagok által már kiszemelt területen akadály nélkül gyakorolhassák a futballozást. Egyúttal a választmány elfogadta Manheimer Ernő ajánlatát és 22 pár futballcipő beszerzésével (párja 10-12 korona) megbízta. 14 Kis hírmorzsákból következtethetünk a munkára. „Az OTK futballcsapata szorgalmas tréningeket tart vasárnaponként, sőt hétköznap délután is Tóth S. János vezetése mellett." Kezdetben úgy nézett ki, hogy atlétikai szakosztály is kialakul, hisz súly dobás, gerely- és diszkoszvetés eredményeket is közölt a lap. 15 1912. június 16-án az OTK - történetében először - vidékre, a szomszédos Békéscsabára utazott barátságos mérkőzésre. OTK-CSAK II. 4—3. Az újságíró­nak különösen tetszett Arnhold középcsatár és G. Szabó középfedezet játéka. 16 14. OTK jegyzőkönyvei: 1912. április 25-i választmányi ülés 15. O. U. 1912. máj. 19. 16. O. U. 1912. jún. 23. 372

Next

/
Thumbnails
Contents