Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Takács László: Az irodalomtörténet szolgálatában. (Orosházi muezológusi emlékeim)

magát, noha szomorú emlékek is fűzték ehhez a helyhez. A téli nagy havazás miatt egy alkalommal alig tudott a házából kijutni, s akkor határoztak az illetékesek (?) úgy, hogy helyet biztosítanak neki a városközpontban lévő szociális otthonban. Ott is többször meglátogattam őt. Ezekre a látogatásokra érezhetően büszke is volt. Mindezek ellenére azt is láttam, hogy a gondos ellátás ellenére tulajdonképpen nem érezte jól magát a város szociális otthonában. A paraszti önéletrajzírókkal való rendszeres kapcsolatom orosházi irodalmi muzeológusi tevékenységem kedves epizódjai közé tartozik. Ma is az a véleményem, ezeket a nagy tapasztalatokkal rendelkező orosházi parasztembereket helyes volt komolyan venni. Magukról az „amatőr alkotókról" megváltozott (és jó irányban) a véleményem. Rá kellett döbbennem arra, hogy óriási élettapasztalatokkal bírnak, melyeket sem megtanulni, sem utánozni nem lehet. • Gyermekkorom egy részét Erdélyben, Székelykeresztúron töltöttem. Egyébként alföldi vagyok, Csongrád-Szentes-Kiskunfélegyháza környéke meghatározó volt életemben és fejlődésemben. Szegeden már fiatal koromat éltem. A Székelykeresztúrra való utazások során többször utaztam a Kárpátok tövében, s úgy vélem, a vadregényes hegyek látványa ekkor rögződött belém. Talán ennek is szerepe lehetett abban, hogy felnőtt koromban rendszeresen és szívesen jártam a Mátrába, Mátraszentimrére, Galyatetőre. Petőfivel szólva „csodáltam - ámde nem szerettem" a vadregényes és hatalmas hegyeket. Valamiféle vágyat éreztem arra is, hogy életemben megláthassam a tengert. Hz férfiként adatott meg az én számomra. Mamaiában a hatalmas víztömeg látványa, a constanzai tengeri kikötő nyüzsgő forgalma ragadott meg. A jugoszláviai Rabacban az Adria másfajta látványa, Fiume nemzeti történelmünket is bőven idéző műemlékei. Amikor rokonként bátyámat meglátogattam Franciaországban, kértem, hogy vigyen el a Franciaországot Angliával legalább látótávolságra összekötő, szintén történelmi múltat idéző tengerpartra. Dunkerquenél szerencsémre jó idő lévén át lehetett látni a „túloldali" fehérnek tűnő sziklákra. A franciaországi tengerpart tele volt a II. világháborúból „ottfelejtett" (dehogyis ottfelejtett, szét sem bontható!) hatalmas erődítményekkel, betonból készült bunkerekkel. Ez egy megint másfajta tengertjelentett nekem. Eletem alakulása furcsa módon csak felnőttként tette lehetővé számomra, hogy Debrecen környékét és a Hortobágyot láthassam. Úgy érzem, a bennem meglévő természetszeretet igénye ekkor vált teljessé. 1987-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezett egy háromnapos irodalomtörténeti továbbképzést Debrecenben és környékén. Meglátogattuk a megye irodalmi emlékhelyeit. A debreceni Déri Múzeum munkatársai elvittek bennünket Csokonai sírjához, jártunk Balmazújvároson Veres Péter egykori házában, Bakonszeg községben a Bessenyei-emlékházban, megtekintettük Kölcsey Ferenc sírhelyét, s igazán 363