Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Takács László: Az irodalomtörténet szolgálatában. (Orosházi muezológusi emlékeim)

észre. Számomra ez a kis „adalék" rendkívül érdekes volt. Dr. Kovács József nyugdíjas főállatorvos halálának híre ezért is érzékenyen érintett. Orosházi ismerőseim közül nagyon szívesen gondolok vissza Koszorús Oszkár könyvesboltvezetőre is. Koszorús az orosházi (és Békés megyei) irodalmi hagyományok nagyon pontos ismerője. Többek között igen részletesen átnézte Szinynyei József 16 kötetes irodalomtörténeti munkáját, kigyűjtve abból Békés megye és Orosháza vonatkozásait. Ugyanakkor Koszorús édesapja evangélikus lelkész volt hosszú ideig Orosházán, ennélfogva az ottani egyházi levéltárban fiának nagyon pontos és megbízható ismeretei voltak. Koszorús hívta fel figyelmemet Darvas József és az orosházi evangélikus egyház kapcsolatára. Darvas tanítója, Tóth László felekezeti tanító volt annak idején, aki következetesen síkra szállt annak érdekében, hogy tehetséges tanítványa a Kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetbe kerüljön. Az egyház annak idején szerény, de rendszeresen fizetett ösztöndíjjal támogatta is Darvas József továbbtanulását. Az evangélikus egyház irattárából Koszorús közvetítésével megtaláltam azokat a jegyzőkönyveket és iratokat, amelyek ezt a tényt hivatalosan igazolták. Nem kevésbé emlékezetesek számomra azok a kapcsolatok, melyek az orosházi paraszti önéletrajzírókhoz kötődnek. Közülük kétségkívül a legjelentősebb Csizmadia Imre volt, akit többször is meglátogattam. Csizmadia Imrére Nagy Gyula hívta fel a figyelmemet. Két könyvét is megjelentette a Magvető Könyvkiadó, és ezek az írások valóban élményszámba mennek. De a Csizmadia Imrével folytatott beszélgetések is nagyon emlékezetesek maradtak számomra. Egy rendkívül tiszta gondolkodású parasztembert ismertem meg az ő személyében, aki nagyon szerette és tisztelte az irodalmat. Amikor arra kértem, hogy a megyei irodalomtörténeti gyűjtemény számára dedikálja megjelent műveit, készséggel és nagy műgonddal tett ennek eleget. Ma is nagy becsben őrzik ezeket a dedikált köteteket. Egyébként Nagy Gyula egész mozgalmat kezdeményezett a paraszti önéletrajzírókkal kapcsolatban Orosházán. A múzeumtól nem messze elhelyezkedő szociális otthonban lakott akkor már az a Tóth Sándor, akivel többször elbeszélgettem életéről és tevékenységéről. Gyula bácsi mintegy „rám szabadította" ezeket az irodalmi ambíciókkal rendelkező embereket, mondván, én szakember vagyok írásaik elbírálásában. Mondanom sem kell, ez az állítás csak részben volt igaz. En inkább tanulhattam tőlük, mint ők éntőlem. Azonban elég nehéz volt néhányukkal megértetnem, hogy a próza éppoly értékű önkifejezés, mint a líra. Határozottan azt éreztem, hogy mindegyik „költő" akart lenni - holott prózában megfogalmazott gondolataik világosabbak és egyértelműbbek voltak. Mindenesetre az a tény, hogy ünnepi ruhába felöltözve meglátogattak engem a múzeum épületében, szintén maradandó emlékeim közé tartozik. Mint ahogyan az is, hogy Erdős Tóth Sándor bácsit autóval kivittem közeli tanyájához, s máig is élesen emlékezem rá, milyen jó érzés volt ez számára. Igazán otthon csak ott érezte 362