Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Dinnyés István: Emlékképeim Orosháza zenei életéről

Emlékképeim Orosháza zenei életéről DINNYÉS ISTVÁN Az 1950-es évek közepén, ahonnan kezdődik e rövid, - ha úgy tetszik, nosztalgikus visszatekintés, Orosháza a hozzávetőlegesen azonos lélekszámú más településekhez hasonlítva bizony szegényes képet mutatott az odaérkező idegennek. A lehangolóan kopott földszintes házak, a földes utak, rendezetlen terek, a parkok, virágok hiánya nyomasztólag hatott. Nem sok biztatót ígértek annak, aki jobb helyről jött ebbe a városba. (Város volt egyáltalán?) Rövid itt-tartózkodás után érzékelhető volt az akkori városi vezetők szemlélete is, mely nagyjából megegyezett a városképpel. A „nadrágos embernek" nem volt túl nagy becsülete a helybéli nagyságok előtt. S ha az illető még csak nem is valami „haladó értelmiségi" volt, hanem afféle zenetanár, akkor meg végképp reménytelennek tűnhetett a helyzete. Ezek az első benyomások rövidesen igazolódtak. Ilyen körülmények között kezdte meg működését 1955. december első napjaiban az Állami Zeneiskola Orosházán. Ezt megelőzően is folyt hangszeres oktatás a városban a „Zeneoktatók Munkaközösségében". A zeneoktatás ilyen szervezeti formája akkoriban pótolta az állami zeneiskolák hiányát országosan is. Sok helyütt - így Orosházán is — egyfajta megélhetési lehetőséget biztosított ez a munkaközösségi oktatás bizonyos „osztályidegen elemeknek", más kereseti lehetőséggel nem rendelkező különböző képzettségű és foglalkozású személyeknek. A teljesen dilettáns amatőrtől a zeneakadémiai művészképzőt végzett nagy tudású muzsikusokig tanított ezekben sok mindenki. Orosházán is hasonló volt a helyzet. Az amatőrök mellett tanított egy nagyszerű művész-pedagógus: G. Iszlay Gabriella. Chován Kálmán - zeneszerző, de még inkább kiváló zenepedagógus - utolsó tanítványaként szerzett zongoramű-