Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

figyelmeztetés egyszerre. Igazolása annak, hogy írója a monori tanyavilág alapos ismerője és meghitt barátja; benne él és jól ismeri a térség minden gondját; magabiztos kézzel és kellő hozzáértéssel festi meg a legnagyobb magyar falu közigazgatási, közéleti vezetőinek tekintélyuralmi viszonyát a csaknem községnyi településhez. Személy szerint tudja, kik a kétkulacsosok, kik a „hivatásos" kortesek és mindenre kész, szerepelni vágyó örök fennforgók: a hajjakendek és okosbolondok. Nincs titok előtte, közelről szemlél mindent. Véleménye van mindenről és mindenkiről: a vagyon szerinti megosztottságról, a nagygazdák és cselédekbéresek közötti távolságtartásról, a kasztrendszer zárt klikkjeinek érdekvédelméről, a gazdagok fennhéjázó döly férői és a semmibe vett, lekezelt és kihasznált agrármunkások szolgatudatáról. Nem kutat igaza érdekében a múltban, kizárólag saját korának társadalmát festi. Azt az állapotot, azt az erőfeszítést, amellyel a tanyák népe új utat keres és tör magának, hogy egészséges közösséggé váljék, mert rádöbbent - egy kicsit az író-tanító (maga Bakó) felvilágosító tevékenységének a nyomán is -, hogy a sok lótást-futást követelő, törtető-kapaszkodó egyéni gazdálkodás személyi ellentéteket szító, vérre menő harca máris nagyon eltorzította a lelket. A vagyonosodás nem morális tökéletesedést, hanem olyan társadalmi torzulást eredményezett, amely nem kegyelmez neki sem. Van benne, persze, szerelem is — amolyan félszeg, agglegényi —: heves lobogás és tüzes izzás nélküli. Alig játszik szerepet a cselekmény bonyolításában. Mintha csak azért került volna bele, hogy az író eleget tegyen az Anatole France-i tételnek: „A regény olyan szerelem nélkül, mint a véreshurka mustár nélkül; ízetlen és elviselhetetlen". Nagy kár, hogy Bakó nem sokat értett az ínyencmesterséghez. Nem volt jó receptje a „véreshurka" készítéséhez: gyengén fűszerezte a csemegét, és a csípős mustár csodatevő erejében sem bízott. Szellemesen állapította meg Juhász Géza: a Kapaszkodók epikummá sűrített tanyavilágának rajza még nagyon magán viseli az „első mű tékozlását" és a művészi egyenetlenség árulkodó jegyeit. Bakó műve ugyanis „csupa nyugtalanság" — gyors rohanású, mindent rögzíteni kívánó írás. Alig-alig nyomon követhető egyénítéssel szinte mindenki helyet kap benne, aki a népes körzetben él. Szerzője nem akar semmiről lemaradni és senkiről lemondani. Apró mozaikokból áll össze mondandója. Nem egyéni típusok kiformálása, nem is jól összefogott kerek cselekményszövés izgatja, hanem a lehetőségig teljes tanyai világ. Bensőséges lírába csapó hangját, gazdagon örvénylő, sokszor már feleslegesnek is érzett közmondás-értékű találó és választékos szólásait, jelbeszédeit éppen ez a közvetlen személyes kapcsolat indokolja. Motívumainak, állításainak igazát az átélt élmények feszítő ereje és tisztasága fokozza és erősíti. Ez a szerkesztés szigorú követelményeivel alig törődő, szertelen áradású mondanivaló és ez a mindent bele! - akarat, sajnos, jelentősen csökkenti és aláássa a művészi hatást. A kezdő regényíró tapasztalatlansága és a műgond jól érzékel307 t