Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

feszültségek, amelyeknek helyes megoldására csak olyan politikai erő vállalkozhatott, amelyik felismerte, hogy „csak az objektív megismerés adhat szilárd alapot a jövendő politikájának", s ezért programját, irányelveit az élő valóság pártérdekeken felülemelkedő tudományos megismerésére alapozza. Az időközben megindult falukutatás gondolatrendszeréhez ekkor még „nem kapcsolódott konkrét cselekvési program" (Erdész Ádám), de Bakó, a szimpatizáns költő, máris magabiztos hittel és elkötelezettséggel vállalta a politika és a társadalom közötti szakadékon átívelő hídhoz vezető út szerepét: hídnak lenni nagyszerű végzet. Tudni! - aki rajtam a toronyba jut, Föllelheti magát száz alakban, S múltját kinn hagyhatja — mint rossz sarut —, Én pedig csak út maradok, csak út. (Én csak út maradok) A monori tanyák korabeli szegénységének viszonylagossága valóságos üdítő oázis volt a „nemzeti nyomor" tengerében. Bakó sem láthatta itt olyan sötétnek a paraszti életet, mint a közeli rákóczitelepiek, vagy a távolabbi vidékeken élők. Öt, az állami tanítót, akár a tipográfus Kner Imrét, mégis közelről foglalkoztatta az általános helyzet: mi lesz az országgal, és mi lesz a gazdával az 1930-as 14 pengős búzaár mellett (később, az ún. bolettás világban még kevesebbet fizettek érte). „Mi lesz a magyar agrárrendszerrel, amely kiuzsorázta a földet", s a magyar búzát versenyképtelenné tette a nemzetközi piacon? S „főként mi lesz a szegényemberrel, aki a nyáron annyit ha keresett nagy nehezen, ami pár hónapra elég, s ha télen már nem lesz mit ennie? Mi lesz egy olyan országgal, amely sok millió mezőgazdasági munkaerőt csak 8-10 hétig tud egy évben foglalkoztatni, s aztán nem képes nekik munkát és kereseti lehetőséget biztosítani?" (Kner Imre levele Conrad Gyulához, 1930. szept. 22.) Ha nem is számolt utána, mint a töprengő gyomai nyomdász, hogy nálunk „vagy 150 millió felhasználatlan munkanap vész el évente, amelyet a mezőgazdaság nem tud hasznosítani" (Kner Imre Fülep Lajosnak írt levele 1938. ápr. 28-án), két dolgot azért világosan és pontosan megértett. Egyrészt azt, hogy a 30-as évek elején országszerte csakugyan a falusi szegényparasztság helyzete volt a legaggasztóbb, másrészt - mint volt falusi kisiparos -, hogy a falukutatás nyomán meginduló mentőakciót nem lehet és nem szabad kizárólag egy osztályra vagy rétegre korlátozni. A különböző foglalkozási ágak dolgozóinak életét és sorsát erősebb szálak kötik egymáshoz, mint azt a politikusok egyike-másika gondolja. A társadalom olyan komplex egységet alkot, amilyenről Menenius Agrippának 303