Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni. Ott kell annak megtanulni, Hogyan kell a dudát fújni. Ha ebből a nézőpontból vesszük: Bakó a sors igazi kiszemeltje, jegyes-csillagos katonája volt. Súlyos fájdalmakkal és alig elviselhető terhekkel edzette lelkét keménnyé az élet. Két éves volt mindössze, amikor elvesztette apját, s ettől kezdve özvegy édesanyja - az évi 4—5 szülést levezető kisfalusi bába - aggódó és féltő, nemegyszer már-már terhes szeretete őrködött felette. Rövid ideig tartó önfeledten vidám gyermekkorának hamar véget vetett a játék szeszélye. Egy téli délutáni „fakorcsolyázás" közben végzetes baj érte - elesett, és éveken át makacsul gennyesedő sebétől és kínzó csípőízületi fájdalmaitól nehezen tudták megszabadítani az eleinte téves gyógymódot alkalmazó kórházi orvosok és a mindentudó javasasszonyok, ügyeskezű gyógykovácsok, akikhez a falu bölcseinek tanácsára a gyermekéért mindenre kész édesanya sorról-sorra vitte. Végül megbénult, és örök életére sánta lett. Mily különös! A korcsolyázás másnak örömöt kínál. Nekem a jégtükör fájdalmat mutatott, és életem miatta lett mankós és sivár — vonta le évek múltán a kegyetlen élmény szomorú tanulságait. Valóban ezzel kezdődött élete nagy kálváriája. Nem volt könnyű megszokni és együtt élni a másodrendűvé degradáló bajjal, elviselni az egészséges pajtások gúnyolódásait, az ipari pályára (cipészinas lett) kényszerült bicebóca zsellérivadékkal szemben éreztetett oktalan felsőbbrendűséget, a jámbor, tapasztalatlan kisinas folytonos megalázását, az öregebb társak és segédek alattomos kétszínűséget és rakoncátlan „embernevelő" gonoszkodásait, majd szakmai féltékenységét, melyek élete hajóját gyakran zátonyra vitték. Életregénye: a Följebb a kaptafánál szerint a kisfalusi közösség őszinte, természetes élet- és magatartásformája általában vesztesként került ki ezekből a kisvárosi suhancok pajkos rafináltságával vívott kisstílű harcokból. Régimódi - generációról generációra hagyományozott - megalázó, gúnyolódó szertartások, egyenjogúsító, eszményromboló beavatások szenvedő figurája lett, akár többi hasonló utat járó társa, akikben még kisebb volt az ellenállás, mint benne. О szerencsére konok következetességgel bízott önmagában és szépséges álmában - nagyobb feladatok ellátására hivatott tehetségében. Hiába készített hibátlan vizsgamunkát, és szerzett jó eredményű segédlevelet, 286