Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Szenti Tibor: Az Orosházáról elinduló fehérgárdista mozgalom 1948–1955

ládjához, de közben a felesége, Margit elvált tőle és vissza se fogadta. Ekkor a fiam Vásárhelyre gyütt, de a házunk tele volt még lakóval. Nehéz hónapok voltak azok neki is... A forradalom leverése után, 56 novemberében ismét átmönt Orosházára, hogy az ottmaradt családját möglátogassa. Ezt követően - mivel elvált felesége nem adott neki szállást - ottani barátját: Bánki Horváth Ferencöt kereste föl, hogy nála éjszakázzon. Még akkor éjszaka kimöntek érte és mindkettőjüket elvitték Békéscsabára, ahun ismét összeverték a fiamat. Mink errül sömmit se tudtunk. Azt gondoltuk, hogy Kálmán Orosházán van a családjánál. Még örültünk is, arra gondolva, hogy a házastársak között helyreállt a rönd. Majdcsak egy hét múlva Héja István, szintén elítélt fehérgárdista, dugdosva hozta haza a fiam táskáját Bánki Horvátéktul. Ekkor tudtuk mög, hogy Kálmán ismét fogoly. Két hét múlva eresztötték haza. Utána még évekig rendőri fölügyelet alatt állt, pedig nem csinált sömmit. Röndös munkahelyre nem fogadták be. Téglagyárban volt csilletologató. A férjemet 56 októberében, a forradalom szabadította ki. Azonnal hazagyütt Vácrul. A forradalom után egy éjszaka eltűnt. Nem mönt vissza a börtönbe, hanem 5 évig bujkált. Talán kétször adott életjelt, de én egyször se láthattam. Üzent, hogy él és ne keressük. A tanyavilágban, a Pusztán bujdosott. Mindég akadt, aki néhány napra befogadta a munkájáért. Tovább nem maradt, mert attul félt, hogy jótövőinek is bajt csinál. A forradalom alatt én még a Gyógypedagógiai Iskolában dolgoztam. Mivel én voltam a »férges«, akinek úgyis mindegy, az igazgató velem akarta leveretni a fairül a vörös csillagot. 1957-ben pedig erőszakkal beosztottak egy brigádba és kiküldtek bennünket Erzsébetre, ahun mindönki ösmert, a téeszbe lépésre agitálni, így akartak lejáratni a parasztok előtt. De ez nem volt elég. Éjszakánként gyütt értem az autó és a pufajkások kivittek a Lippai malomig. Ott vallattak óraszámra, hogy hol van a férjem, de én se tudtam. Akkor mán férjnél volt a lányom, de még azokat is sokszor fölverték és zaklatták. 1961-ben elfogták az uramat. Elképzelheti, hogy mit kapott! Az ügyit újratárgyalták és amit 56 után nem töltött le, 2 és fél évre visszavitték Vácra. 1963-ban amnesztiával szabadult. Akkor oszt mán hazagyütt végleg. Én még az iskolánál dolgoztam. A konyhára töttek. A gyerököktül ellopott önnivalót elosztották és neköm is vinni köllött belüle haza, hogy belekeverve, a többieket el ne áruljam. A férjem mögkérdözte, hogy került hozzám a szalámi? Amikor mögtudta az igazat, azonnal fölmondatott velem. Nem jártam többet dolgozni, ott maradtunk könyér nélkül. " 229