Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Szenti Tibor: Az Orosházáról elinduló fehérgárdista mozgalom 1948–1955

Isaszögrül 1952. május 30-án továbbvittek bennünket a Dunapentele mellett lévő Bernátkúti Rabgazdaságba, ahol előbb arattunk, majd az őszi mezőgazdasági munkákat köllött végeznünk. Hitögetni kezdtek bennünket, hogy karácsonyra hazamöhetünk, de ebbül sömmi se lőtt. " Koncz Imre emlékezését idézzük: „- Kistarcsárul a [pesti] Mosonyi utcai szigorított börtönbe szállítottak gyógyulni, ahun a gyöngélködőbe fektettek, mán olyan állapotban voltam. Az átélt szenvedésök miatt 87 kilórul 57 kilóra fogytam és mán jártányi erőm se volt. Kicsit följavítva kerültem Márianosztrára, innen pedig Oroszlánba vittek." Nagy Ferenc így beszélt: „- Tarcsárul Inotára vittek. Itt 3 hónapig az alumíniumkohót építöttük, majd télön Isaszegön harckocsigyárat építöttünk a kö vetkőző év júniusáig. Ëgy nagy medencét köllött kiásni, amit teleengedtek vízzel. A tankokat ebbe merítötték el, hogy a víz alatt a beszivárgást vizsgálják a belsejébe. Innen Bernátkútra kerültem aratni, majd az Állami Rabgazdaságot építöttük. Ezökön a munkahelyekön mán bűvebb volt a koszt, mert másképpen nem bírtunk volna dolgozni. Az eltartásunkat magunknak köllött fizetni. Az Igazságügyi Minisztérium szabta mög az árakat. A keresményünk 30 százalékát levonták az őrzésünkre. 450 forintot fizettünk a kosztért. Szóval, havonta 100-200 forint maradt, amit a családnak postán hazaküldhettünk. Gyakran fenyítöttek bennünket. Könnyen kaptunk fogdát és még nőre is fölrakták a kurtavasat. Aki ezön a kínzáson átesött, nagyon mögszölídült. A löhetőségeinkkel nem sokra möntünk. Havonta egyször möhettünk a beszélőre, ha látogatónk érközött. Hozhatott másfél kilós csomagot, amivel nagyon sokra nem möntünk. Nagyobb része volt könyér, kevés szalonna, lekvár. Komolyabb dolog sömmi, na mög 100 szál cigaretta. A munkahelyekön barakktáborokban laktunk, szögesdrót mögött. Itt már keverödtünk a köztörvényös bűnözőkkel. Nem gyilkosokra, rablókra köll gondolni, hanem zömében olyan nagyvérűekre, akik rendőrt, ávóst vertek, leszakították a Rákosi képet a fairül és hasonlók. Ezök főleg fiatalok voltak, akiket a velünk együtt ülő egykori katonatisztök, papok, az angyalcsinálásért ülő orvosok »oktattak« a börtönben. Elmondták, hogy van szabad világ, mög hogy mi a haza, miért köll érte harcolni. A Rákosi-rendszer a börtönökben kinevelte a maga ellenségeit. Ezök ëgy részibül lőttek 56-ban a forradalmárok, akik puszta kézzel möntek neki az orosz tankoknak, halálfélelmet nem ösmerve. " 224