Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Pintér János: Az Orosházi Evangélikus Egyházközség oktatási, nevelési munkája és kulturális hatása a település életében

Az Orosházi Evangélikus Egyházközség oktatási, nevelési munkája és kulturális hatása a település életében PINTÉR JÁNOS Az 1994-ben 250 éves fennállását ünneplő Orosháza egyértelműen az evangéli­kusságnak köszönheti létrejöttét. Mint ismeretes, a települést azok a Zombáról áttelepült dunántúli, magyar eredetű evangélikusok alapították, akik a lutheri reformáció által megújított, reformált egyház tanait fogadták el, és ahhoz ragasz­kodtak. A „cuius regio, eius religio" elvét alkalmazni akaró Dőry Ádám földesúr kényszere alól csak úgy vonhatták ki magukat, hogy a Dunántúl északi és nyugati részéről odatelepedett evangélikusok ott hagyták házaikat, földjeiket, a temető­ben nyugvó halottaikat, és a szabad vallásgyakorlatot ígérő Harruckern János György báró, hadi élelmezési biztos Ferenc fia tulajdonát képező területre költöz­tek. Lelkészük nem volt, ezért tanítójuk, Dénes Sándor vezetésével indult el Zom­báról az a 30 család, akik Orosházán telepedtek le. Az előzetes tárgyalás és meg­egyezés alapján 1744-ben, április 24-én, Szent György napján vették birtokba a mai Orosháza területét. A leírottak bizonyítják, hogy Orosháza evangélikus vallási alapon létrejött település. Az egykori ősök általános értelemben vett kultúrát hoztak erre az elhagyott vidékre. Azzal, hogy kiirtották a bozótot, birtokba vették az elmocsarasodott terü­leteket, alkalmassá tették a földművelésre, kertgazdálkodásra és legeltetésre, már egyfajta, a török által elnéptelenített Alföldön található gazdálkodáshoz képest egy fejlettebb agrokultúrát valósítottak meg. Tessedik Sámuel, a későbbi szarvasi evan­gélikus lelkész, az alföldi viszonyokat figyelembe vevő, tudományos alapokon nyugvó gazdálkodás megteremtője, még csak kétéves volt akkor, amikor az oros­háziak elkezdték küzdelmüket, fáradságos munkájukat az elhanyagolt alföldi talaj-

Next

/
Thumbnails
Contents