Sz. Kürti Katalin: Munkácsy-ereklyék és dokumentumok a békéscsabai múzeumban (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 18. Békéscsaba, 1994)

pesti, luxemburgi fényképészeket kereste fel. A fotók egy része műtermi felvétel, a 80-as évektől számtalan fotó készül a szabadban, elsősorban Colpachon. A korai képek kisméretűek, ún. vizitképek, a későbbiek cabinet, ill. souvenir méretűek. Dióhéjban át kell tekintenünk a fényképezés hőskorát, mert a fotózás Munkácsy művészetében és hagyatékában nagy szerepet játszik. Az 1839-ben J. M. Daguerre által feltalált dagerrotipia csak egy példányban készült. F. Talbot fedezte fel a talbotipiát, amely papírnegatívról sokszorosítható volt. A. Disderi hozta divatba a látogató jegyként alkalmazott 6X9 cm-es ún. vizitkártyát, amely elmaradhatatlan kelléke lett a társasági életnek. (Később terjedt el a nagyobbméretű, falra tehető cabinet ill. souvenir méret.) 1871-ben R. Maddox kezdte alkalmazni az eddigi nehezen megvalósítható nedves eljárás helyett az ún. száraz eljárást. Brómezüst zselatin szárazlemezt használt, amelyet később gyárban állítottak elő. Ez meggyorsította a fényképezést és megkönynyítette a szabadtéri felvételek készítését. A műtermi portréfotók után ekkor terjedtek el a szabadtéri felvételek, az életképek és pillanatképek, majd riportfotók. Magyarországon először a festők, mérnökök, gyógyszerészek, ötvösök lettek fényképészek. Marastoni Jakab és Mezey Lajos dagerrotipiákat is készített. Egymás után nyitott „fényirdát", fényképész műtermet Borsos József, Simonyi Antal, Strelisky Lipót és Sándor, Koller Károly. Pesti üzleteik látogatottak voltak, kirakatkiállításaik újdonságait jelentették a kosztümös színészfotók és híres emberek fényképei. Már a hatvanas évek végén írtak a lapok Ellinger Ede kirakatáról, az ott látható Munkácsy arcképről. Ekkor már 280 fényképészműterem volt az országban. A városképek és tájak fotózása a száraz eljárás megjelenése után jött igazán divatba. Munkácsy Mihály már a hatvanas években megismerkedett a fényképezéssel, hiszen a kor festői már javában használtak fényképet festői segédletként. Bécsben és német földön is divat volt ez, nem véletlen hát, hogy Düsseldorfban maga is ezt a módszert választotta. Mint Ligeti Antalnak írta, naponta egy tallért kért egy modell. így érthető, hogy olcsóbb volt a modell fényképezés, amelyet a készülő Siralomház-hoz vett igénybe. A fotótörténészek nem tartják kizártnak, hogy Munkácsy fényképezte modelljeit: a beöltöztetett, beállított őrt, az elítéltet, a kosarat tartó leányt, a síró asszonyt, a ködmönös és bőrkötényes férfit. Az előbb ismertetett nehézségek, a bonyolult és drága műszerek miatt nem tartom lehetségesnek, hogy Munkácsy készítette volna nedves, kollódiumos eljárással a modellfotókat. Az azonban biztos, hogy a fiatal festő már 1868 körül tudta: mit és hogyan akar a Siralomház-on ábrázolni. Erről tanúskodnak a Békéscsabán lévő értékes fényképek [Fény kép jegyzék IV. része]. 21