Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

telt vegyen rajta. „Sajnos, az erő legyőzte az igazságot" - fejezi ki finoman az eredményt Munkácsy. „Egész nap nem ettem semmit, egész héten nem kaptam fizetést, de most jó verést kaptam... Az egész család nekem rontott: apa, anya és a fiú. így léptem a világba!" Ez volt hát Munkácsy első tapasztalata a világról. Ha jól számoljuk, egy hétig maradt e nyomorúságos műhelyben. A családi perpatvar után ugyanis így folytatja önéletrajzát: „Gyorsan összeszedtem a cókmókomat és visszamentem a herbergbe. Azt hittem, hogy majd csak kapok másik álást." Erre joga is volt. Ha ugyanis a kijelölt mester nem felelt meg a legénynek, az otthagyhatta, s szabadon választhatott másikat. Nem kellett sokáig várnia. „Szerencsémre nagybátyám levelet írt egy aradi ügyvéd barátjának, akit megkért, hogy szerezzen nekem olyan helyet, ahol tovább tanulhatom a mesterségem. így kerültem abba a műhelybe, ahol két esztendőt töltöttem el." Zsilinszky feljegyzése szerint Albrechtnek békéscsabai sógora, Szekeres János ajánlotta be Miskát. Reök ismerte Szekerest, s úgy látszik, ezt az ismeretséget használta fel Miska „protezsálására". Albrecht befogadta Miskát, de mint ifjú legényt, kevesebb bérért fogadta fel, mint a gyakorlottabbakat. Albrecht műhelye a hosszú főtér bal oldalán a Marosra nyúló utcák egyikében, a Megyeház utca 1. sz. alatt állt. Maga a mester 52 éves lehetett ebben az időben, s több inast és legényt foglalkoztatott. „Nem akarom olvasóimat untatni apró-cseprő eseményekkel, melyek életem új állomásán történtek. Képzeljenek el egy tizennégyesztendős kölyköt, aki alig ért valamihez, s önállóan kell eltartania magát. Hetenkint két forintot kerestem, néha ötven krajcárral többet is. De már megszoktam a nyomorúságot és a gondot és nem is jutott eszembe, hogy jobban is lehetne élni! A legnagyobb nélkülözést is egész természetesnek találtam. Mindenesetre azt reméltem, hogy később majd csak megváltozik a helyzet, hiszen nem maradhatok örökre ilyen körülmények között. Aztán hirtelen megundorodtam a foglalkozásomtól, s ettől kezdve még rettenetesebb volt minden. Mártíromságomat az okozta, hogy nap-nap után öt órakor munkába álltam és ez a munka nem volt kedvemre és a kivezető utat nem találtam meg, hasztalanul kerestem mindenfelé... Egyetlen vigasztalásom volt, hogy este, hét óra után, mikor a műhelyben bevégeztük a munkát, felkerestem csabai barátaimat, akik Aradon jártak gimnáziumba. Az estéket mindig velük töltöttem." Az aradi gimnázium évkönyveiben Szulimán Ödön neve szerepel ezekben az időkben Békéscsabáról, meg Omaszta jegyzőtársa, Hücke jegyző fiai, „kik otthonról ismerték, rendesen vele voltak" - olvashatjuk egy 1887-ben kelt levélben. (S ugyanebben az évben, a IV. osztályba jár a közeli Zámból egy 12 év körüli fiúcska, aki később Munkácsy legmeghittebb barátja lesz Párizsban - Paál László.) „Ők tanultak, s másnapi feladataikat írták a füzetükbe. Azt gondolják, hogy én 86