Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

a gyötrelmeket, amelyeket szegény néni végigszenvedett! A lábait szabadon hagyták, mert vezetnie kellett a rablókat mindenfelé, ahol zsákmányt sejtettek. Először a pénzt követelték, tudták, hogy a néni hordja magánál a kulcsot. Odaadta nekik. Még többet akartak, s mikor szegény már nem tudott többet adni, megkezdődött a kínzás: a pamlagra fektették és puskatussal ütötték-verték. Egy gazfickó ráült a fejére, hogy ne tudjon jajveszékelni. Mi pedig halálos csendben voltunk a másik szobában, csak néha-néha tört fel a lelkekből egy elnyomott sóhajtás. Az ellenállásnak még csak a gondolata is halált jelentett volna. A banditák kirabolták a pénzszekrényt, aztán az ékszerekre és az értékes holmikra vetették magukat. Ahol csak sejtettek valamit, oda magukkal hurcolták nagynénémet, aki végre is eszméletlenül összeesett, s akkor a házfelügyelőt kényszerítették, hogy adja elő az ezüstneműt. Eloldozták a köteleit, mire a lépcső felé szaladt, úgy látszik, hogy menekülni akart. Utána vetették magukat és elfogták. Behozták az előszobába és hihetetlen nyugalommal rálőttek, anélkül, hogy féltek volna a lövés áruló zajától. Akarattal történt-e, vagy csak véletlenségből: a lövés nem talált, csak a lámpát zúzta ezer darabra... és odakint minden csendes maradt! Csak száz méternyire volt a vásári mulatság és a gazok nyugodtan folytatták a rablást, több mint négy óra hosszat! Minden enni- és innivalót elpusztítottak, s a pincében a földre öntötték a bort, mikor többet már nem tudtak inni. Aztán befogtak a két kocsinkba, az egész zsákmányt felpakkolták, bennünket pedig ott hagytak a kifosztott házban. Összekötözve feküdtünk a földön és ránk zárták az ajtót. Mihelyst észrevettük, hogy elmentek, aki csak mozdítani tudta valamelyik tagját, próbált kievickélni a kötelékeiből. A házfelügyelő, akinek kioldozták a lábát, az ablakhoz ment és sikerült neki összekötözött kézzel is felfeszíteni az ablakdeszkát. Bezúzta az üveget és segítségért kiáltozott, de hasztalanul. Csak éjfél után, egy óra felé jött az első segítség, nemsokára aztán az összes szomszédok és az egész vásáros mulatozósereg ott volt körülöttünk. Eloldozták köteleinket és az ájultakat kezdték eszméletre téríteni. Felzavarták a csendőröket és a trombita riadó-harsogása összeolvadt a tömeg lármájával. Azonnal üldözőbe vették a banditákat. Hosszú keresés után hatot elfogtak közülük és nyomban felakasztották őket. De a gazok halála nem mentette meg nagynéném életét. Tizennégy nap múlva meghalt és engem ott hagyott a kétségbeesésben. О jelentette nekem a boldogságot, amit azután oly sokáig hajszoltam." E romantikusnak tűnő történet betűről betűre igaz. A Békés Megyei Levéltár megőrizte a nem mindennapi rablótámadás iratait. A december 6-án este 6 és fél 11 között történt támadást Polner főszolgabíró távollétében helyettese, Lehoczky Viktor - a Munkácsy által is lefestett Vidovszky Matild fiatal férje - jelentette másnap Gyulára, Bonyhády (Perczel) Gyula megyefőnöknek. A borítékra ráírta: „Felette sürgős." A jelentés teljes szövegét közöljük, mert sok új adatot tartalmaz: 34