Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

„Mint eleven fiú, természetszerű vonzalommal viseltetett az élet mulatságos és látványos jelenetei iránt. Az iskola éppen az ellenkezőt követelte tőle. Az órákhoz kötött tanulás és tanítóinak - talán helytelen - szigora ellenszenvet ébresztett benne a könyv iránt. Miska nem szeretett könyv nélkül betanulni valamit; az »egyszer-egy« nem ment a fejébe, és rendesen az a szerencsétlenség is érte, hogy számtani feladványait elvesztette! A katonai fegyelmet és szigort követelő nagybátyja ezért gyakran korholta, büntette." S végül egy ceruzával áthúzott rész Zsilinszky jegyzetében: „Ehhez járult a tanítóknak gyakori panasza a rossz fiú ellen, aki nem csak gyenge tanulással, hanem pajkossággal is bosszantotta őket." Zsilinszky tehát iskoláról, Miska tanítóiról beszél. S nem hisszük, hogy az utóbbi részt azért húzta át, mert nem tartotta igaznak. Inkább túl erősnek a megfogalmazást vagy nem aktuálisnak. Ha a délelőttök sok keserűséget okoztak is Miskának, annál kellemesebben teltek délutánjai. Reök nem vezetett háztartást, így ebédelni Steinerékhez jártak. „Déltájban pontosan feltűntünk az utcán, legelői nagybátyám, aztán én, s mögöttem hátvédnek az agárkutya. így lépkedtünk, szép rendjében, végig a pallókon. És hogy mulattam mindig a néninél! Mennyi jó ennivaló volt és mennyi nyalánkság! Az utóbbi természetesen nagyon sokszor elmaradt, mert valahányszor súlyosabb számba menő bűnt követtem el, nagybátyám egy pillantást vetett felém a második fogás után, s ez azt jelentette, hogy menjek el az asztaltól. Ez ellen nem tiltakozhattam. Eleinte ostobának tetettem magam, hogy nem értem, mit akar, később aztán megtalálta a módját, hogy érthetővé tegye jeladásait! A jó Giza ebéd után mindig tömte a nyalánkságokat a zsebembe. Nagyon boldogok voltunk kettesben, s ha vele lehettem, mindjárt elfelejtettem a délelőttök minden szomorúságát. Egész délután nővéremmel voltam és leckéimet is a néni házában tanultam meg, úgy, hogy nem tudtam: hová is tartozom tulajdonképpen? Mindenesetre a nagynéni állott első helyen szívemben, mert ott jó vajaskenyeret kaptam. így telt-múlt az idő. A szomszédék lányai voltak a pajtásaim. Apjuk régi barátja volt Steinernek, és kivétel nélkül minden nap nálunk ebédelt. Egészen a családhoz tartozott. A házuk össze volt kötve a miénkkel, mert a közbeeső kis kerti ajtó sohasem volt becsukva. Jó nagy terünk volt hát a játszadozásra. " A mindennapos szomszéd kétségkívül ifj. Omaszta Zsigmond volt - vagy ahogy Munkácsy nevezi az „öreg Omasztra" -, viszont neki egyetlen lánya volt, az akkor húszéves Teréz, néhány év múlva Reök bácsi felesége. Erről a korról említi Munkácsy első kapcsolatát a festészettel, nem azért, hogy 28