Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

nincs senki, még itthon sincs" - írja másik alkalommal. „Egy van, amire mindig jól esik gondolnom, s ez az: hogy te s gyermekeim csak örömömre vagytok... Bár gyakrabban láthatnók egymást, bár egymásnak közvetlen erkölcsi támogatására lehetnénk - de hát a szülők sorsa többnyire az, hogy magukra maradnak s csak a teljesített kötelesség tudata s a gyermekek sikerülése az, ami nyugtatja. Ez mind rendes dolog, s nem is ezek okozzák a kedély hullámzást, hanem a szellemi élet hiánya, a pereskedés és sok nem keresett ingereltetés." Az atelier megvan, sajnálná, ha feleslegesen építette volna. Munkácsyt meghatja a hatvan felé járó nagybátyja rossz kedély állapota. „.. .Nagybátyámtól ma is kaptam levelet - írja az özveggyé vált De Marchesnéhez, ekkor már jegyeséhez -. Szegény mindig nagyon szomorú. Neki is ide kellene jönnie arról az örökös Csabáról. Nagyon örül, minket Ivánnal együtt fog látni, azt reméli ettől, hogy meggyógyul." S amikor lassan elmúlik az év is, és a kolera miatt még mindig nem mer elindulni, így ír jegyesének: „.. .fáj, hogy ilyen szomorú ok miatt nem utazhatom haza. Szegény nagybátyám pedig e szomorú helyzet kellős közepén él." Végül Munkácsy végképp lemondja látogatását - nősülés előtt áll. Nagybátyja örömmel válaszol a kedves hírre: „.. .nincs abban se kétségem, hogy belőled is jó férj, jó családatya válik" - írja, majd így folytatja: „Egy ürömcsepp mégis van, mely örömembe vegyül, s a csepp két alkatrészből áll: minden szülőnek nehezére esik a gyermek távolodása, ha mindjárt azt földi szerencséje hozza is úgy magával, például a házasság. Szülőd nem vagyok, de szerettelek nagyon, neked sincs, akihez életed folytán vérrokonilag inkább ragaszkodtál volna és - anélkül, hogy közelebb számoltam volna vele, kecsegtetett a feltevés, hogy vándorutad egykor haza, szülőföldedre vezetend, hogy úgy hazád, mint mi, teljesebben magunknak tudhassunk, ezen feltevés, ezen illúzióról ezentúl le kell mondanom. E kettős tudat adja azt az ürömcseppet, mely örömömbe vegyül, s melyet előtted el nem titkolhatok, mert szeretetem facsarja ki, mellyel irántad viseltetem, és mely érdeklődésem minden iránt, ami életedbe vág. Még egyszer vedd forró jókívánságomat és buzgó fohászomat..." Az Emlékeim élménye után megnyugodva és meghatódva olvassuk ezt a levelet: messze vannak a gyermekkori emlékek, elmúlt a félreértések ideje - a két férfi egymásra talált. „Szerettelek nagyon" - nem kételkedhetünk e szavak őszinteségében. Munkácsy októberben - Csaba helyett - Barbizonba utazik, és régi pajtása, Pál László társaságában újra zavartalanul dolgozik. A hosszan tartó válság elmúlt. Itthon Reök sokat betegeskedik. „.. .A múlt héten megint szenvedő voltam - írja még szeptemberben -, az idegesség sanyargatott. Voltam tegnapelőtt úgy, hogy a gyerekek előtt eléggé restellve, fennhangon sírtam... képzeld a macskát fergeteg előtt, a gonosztevőt félelem és lelki furdalástól gyötörtetni. Olyankor se 182