Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

vigasztalan kinézésén elszomorodnunk, nem-e az elhagyatottság fakó színe az, mivel szemünk találkozik? látunk-e szegélyezést, kertet, épületeket, vagy azokon csínyt, tisztaságot, de csak rendes árkolást is? Valóban nem! hanem látunk igen is akár már elhagyott, akár használatban lévő, mindkét esetben düledékes ronda fészkeket, melyek bizonnyal keserű előízét adják azon rendszerfélének, mellyel e térségek értékteleníttetnek..." Kitartásra szólít fel, amíg a nemzet visszanyeri önkormányzatát, s bevezetheti a központilag is támogatott modern bérleti rendszert: „Legyünk számítók, takarékosak, szánjuk el magunkat nélkülözésre, áldozatra is ha kell, érdekeink jövőjéért! működjünk össze, hogy legyenek közvetítő intézeteink, megfelelő számmal és munkakörrel; súlyos az adó, s tőke-emésztő? legyünk továbbra is kitűrők, és azon, önkormányzatunk visszanyerésével tetemesen enyhítve lesz..." Ugyanebben az időben a Nagyvárad-fiumei vasút építését szorgalmazza röpiratában, majd 1867-ben a dohánytermesztésről írt tanulmányát adja ki, mely a történetíró szerint „egyike a legjobb szakmunkáknak". 1868-ban a mezőgazdaság-, ipar- és kereskedelmi minisztériumban a társulat munkájáról tartott beszámolójával „nagy elismerést szerzett". Kihasználva a kiegyezés adta lehetőségeket, újra felveti régi eszméjét, egy csabai gőzmalomrészvénytársaság alakítását, amivel a megyében nagyméretű malomipart kívánt létrehozni. (Az akkor még rossz vasúti összeköttetés miatt későbbre halasztják a döntést.) Mindez nem elégíti ki. Pestre költöznek. Az indokokról így számol be Munkácsynak: „Mióta nénéd atyja után öröklött... s mi Gerendásról Csabára költöztünk, azóta én magamat szokott helyemen soha se éreztem. Csabán se dolgom, se társaságom nem volt, a gazdaságot se folytathattam onnan kellőleg, ami nyugtalanított folyvást... Nénéd a birtokra lakni kimenni nem akart. Végre is kétségbeesve mondtam, ha oda nem, hát én meg Csabán tovább nem, menjünk Pestre. Úgy is lett. Pestre költöztünk, én remélvén, hogy mindenünket pénzzé téve, ott el is foglalom magam valamivel, szórakozásom is több lesz." 54 éves, amikor két évtizednyi távollét után újra megpróbál visszatérni a fővárosba, ifjúkorának színhelyére, ahol oly sokan és sokat lelkesedtek a „hon"-ért, a megannyi rokonlélek között töltötte ifjú éveit. 1870. szeptember 29-ével költöztek a Dob utca 13. számú ház első emeleti lakásába. „Szállásom kicsi, de megleszünk benne, míg jobb akad, pedig 840 f. az ára" - írja Munkácsynak. A következő évben már az Üllői út 1. szám alatt találjuk a családot. Itt laknak visszaköltözésükig, 1872 augusztusáig. A felköltözés után Reök nem sokáig marad Pesten. A gyerekek iskolába járnak, ő azonban hosszabb-rövidebb időre lejön a megyeri birtokra, maga irányítja a gazdaságot. Ez az oka, hogy Munkácsyhoz írt leveleit hol Pesten, hol Csabán keltezi. 170