Czeglédy Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 17. Békéscsaba, 1994)

son képet Munkácsy val. így festett Munkácsy egy helyett két képet Békésen. Szerencsére. Mert a Tóth Matildot ábrázoló kép ismeretlen, a Nagy Irmáét pedig ismerjük. A családi hagyomány szerint Nagy Irma 15 éves volt, amikor a kép készült (valójában 1865 őszén már közelebb járt a 16-hoz, de valóban csak 15 éves volt), s ennek alapján állítjuk, hogy a kép csakis 1865-ben készülhetett. Ugyancsak a hagyomány állítja, hogy Munkácsy feleségül is kérte Matildot, de a házasság - ma már ismeretlen okból elmaradt. Amikor a képet 1929-ben elárverezték, a Pesti Hírlapban megjelent cikk szerint a kép egykori tulajdonosa, Rákosi Jenő gyakran mesélte, hogy a „nagy magyar mester sohasem tudta elfelejteni ezt a fiatalkori szerelmét." ÚJRA GERENDÁSON [1866. SZEPTEMBER] Munkácsy hét hónapot tölt Pesten, majd - mielőtt külföldre indulna -, meglátogatja nagybátyját Gerendáson. Ezt az eddig feltételezett látogatást az 1865-ben használt gerendási vázlattömbjének két lapján feljegyzett kirándulás részletes leírása bizonyítja. A leírás a vázlattömb 18. lapjának hátlapján kezdődik, s a 17. lap hátlapján végződik. „Békés Csabáról mentünk Békésre, ott Vajdáéknál megálltunk, onnan Fásmellékre mentünk, jó nagy kerülettel eljutottunk a Gerlai vámsorompóhoz, hol jó 14 órai várakozás után végre megnyílt a sorompó ajtaja és mi a Gerlai erdőbe... szebbnél szebb tájakon keresztül haladtunk, azonban utolért a zivatar és mi jó nagy esőben értük el Dobozt, hol miután megérkeztünk volna, kenyeret kerestünk, egy otromba paraszt asszony elé is hozott Vi kenyeret, mit 30 krajcárért akart adni, erre felbőszültünk és otthagytuk - akkor tovább menénk, azonban Gerlai pusztáig a legnagyobb esőben mentünk, Gerlán túl már alább hagyott a zivatar- és este úgy 9 óra tájban átázva, megéhezve Csabára érkeztünk. 1866 September 10." Különös, hogy ez a leírás az 1865. évi vázlatok között található, de az 1866-os év semmiképp sem lehet elírás. Évszámot tévedésből lehet írni, de csak az elmúlt évit - megszokásból -, a következő évit soha. Inkább arról van szó, hogy a vázlatfüzet hátlapja üres volt, s ez akadván a kezébe, ide jegyezte a megörökítésre méltó kirándulás emlékét. 152