A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós Akadémiai tag, ismert történet író, 3. Zelinka János endrődi plébános és esperes. Mikor Endrőd és Szarvas között a Mammuth lábszárat ásatta a múzeum őr, egész város intelligentiáját össze verbuválta és kivitte az ásatás helyére, óriási melegben gyalog. Isten éltesse! 4-ik Berényi Ármin, gyulai ügyvéd, mózes vallású magyar, Mezőberényben apja házánál egy vakablakba volt befalazva Petőfy Sándornak az a pisztolya, melyet 1849-ben ott hagyott. Akkor a ház Orlai Pétries Soma festő apjának a háza volt s Petőfy mint jó barátjánál töltött ott egy pár napot, mikor Erdélybe utazott Bem táborába s ahonnét többé vissza nem jött. Ez a négy tag kérés nélkül mindig befizette az egyesületi díjat, de hát 8 forintból, 16 koronából - nem lehet egy kultúr intézményt föntartani. Restaurálni az Egyesületet nem akarta senki Domonkoson kívül. Számtalanszor előterjesztette Kohn Dávidnak, hogy a sajtóban, melynek akkor ő volt a mindhatója a Békés czímű lap szerkesztése révén, intézzen fölhívást az Egyesület restaurálása érdekében, nem tette. Ha Domonkos meg is írta a felhívást, nem közölte a Békésben. Egy alkalommal írott körözvényt hordott hivatalról-hivatalra a főnökök elé, melyben azt a vakmerőséget indítványozta, hogy mindenállami megyei és községi hivatalnok fizessen minden hó 1-én, mikor a fizetését kapja, a Közművelődési Egyesület számára 4, mondd: négy krajezárt, a pénzügyi felügyelő egyenesen ki is jelentette, hogy nem engedi meg hivatalnokait „megterhelni" ilyen kötelezettségekkel. Az az ember mondotta ezt, aki állásának tekintélyével visszaélt, mert a Körözs-Tarcsa, Körözs-Ladány, Füzesgyarmat, Mező-Berény határaiban talált régiségek hozzá való juttatását a jegyzőknek majdnem parancsban hagyta meg, s aki így számtalan bronz, ezüst és arany pénzekhez és tárgyakhoz jutott. Úgy négy szem közt tiltakoztam is eljárása ellen, mert mint a megyei Múzeum őre a megyében talált minden tárgyhoz igényt tarthattam. De mivel engem a koldus módon dotált néptanítót senki sem támogatott a megye legnagyobb ura ellenében: még az ő igazgatása alatt álló megyei számvevőségnél betöltött díjnoki állásomtól is megfosztott. Alkalmul szolgált neki az, hogy rendkívül szép pénzgyüjteményét nem rendeztem korszerint és hogy néhány, erősen megrozsdásodott római bronz pénzt nem tisztítottam meg nagy-Karácsony két napján, amikor hivatal nem volt. Mindkét dolog hónapokig tartó munka volt volna abban az időben, mikor hivatal után háztartásom részére kelle dolgoznom. Dyen körülmények között elkeseredve egy memorandumot adtam be a megyéhez, melynek függelékében kértem a megyét, hogy a már csak névleg létező - de a valóságban nem levő - Közművelődési Egyesülettől vegye át a Múzeumot és legyen annak gondviselője. Berényi Ármin ügyvéd, megyei képviselő felszólalása következtében az 1913 évi májusi közgyűlésen kimondta a megye, hogy átvette a Múzeumot. Ezen ténykedéséről azonban jegyzőkönyvileg engem értesíteni nem tartotta sem szükségesnek, sem méltányosnak. A múzeum ügyét ad acta tették. Maradt minden a régiben. Domonkos gyűjtötte a tárgyakat, nyitotta a Múzeumot, tartotta a magyarázatokat, tanította, oktatta a látogató közönséget; tanult, búvárkodott, bújta a szakkönyveket; Dobay Ferenc fizette az előfizetéseket, beköttette az évenkint összegyűlt füzeteket, megcsináltatta az úri tenniszező lányok és urak által betört ablakokat, némely évben megmeszeltette az épületet és egyszer az ellopott esőcsatornát, tovább a megromlott tetőzetet megcsináltatta, egyszóval viselte a gazdái szerepet sok anyagi áldozattal. 430
