A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”
Szilágyi Miklós kutyái azt mesélik, hogy főző-edényeik különöző nagyságúak valának. Sok minden egyebet is mesélnek a talált tárgyak, így pl. hogy már a vásznat is ösmerték a lakók, mert mécs-bél tartóik ezt tanúsítják; mécseseik pedig elárulják, hogy olajat ütöttek, vagy hogy szarvasfaggyut égették. Sok bronz-öntő edényt találva, azon csodálkozhatunk hogy hova tették bronz-eszközeiket? Vagy egyáltalán tudtak-e bronzból valamit készíteni, mert egy néhány bronzkarpereczen kívül mást nem találtunk ott. Mivel pedig honfoglaláskori sírokat is találtunk, kérdés, ha a bronz karpereczek nem-e ebből a korból valók? Domonkos az ásatás alkalmával egyetlen bronz-tárgyat sem talált, azt a pár karpereczet, melyek e halomról valók, a már szőllővel beültetett részen, fönt a földön találta. A bronz-kor ismertető díszítésű arany-korong és fülbe-való arany-csüngő a bronzkor végéről való. A Lapos-halmi ásatás költsége összesen 107 forint volt, tehát a 400 koronát nem kellett mindet arra fordítani. Tekintve azt, hogy a halom tárgyai, csont-vázai, olyan kort mutatnak be, illetve illesztenek be a történelembe, mely egészen homályban volt: az ásatás fölbecsülhetetlen értékkel gazdagította a múzeumot. A leletek körülményei alapos behatolást engedtek a halom lakóinak vallásos szertartásaiba, temetkezési szokásaiba, sőt lakásaik készítési módját is elárulták; elárulták, hogy községöknek főnöke volt, mert azt megkülönböztetve a többi halottaktól fejjel keletnek, lábbal nyugatnak temették el. Hogy tisztelt és szeretet egyén volt, tanúsította az a méter magas hamu, mely lábainál az áldozati tüzekből felhalmozódott. Hogy értelmes, okos ember volt, azt koponyájáról lehet megítélni, melyről lesugárzik az értelem. Koponyatan-tudósaink feladata megállapítani, ha vagy kaukázusi fajta, vagy mongol-fajta nép volt a halom népe. Amikor ennyi sok és alapos következtetést, mondjuk inkább valóságot állapíthatunk meg a Lapos-halom ásatása folytán abban a messzi időben, melyből hagyományunk sincs: akkor - ismétlem - akkor a Lapos-halom nemcsak a gyulai és a csabai múzeumot gazdagította, hanem az emberiség történelmét is. Megemlítendőnek tartom, mert épen a történelemnek tartozunk az igazsággal, hogy a csabai múzeum számára Marjai Szabó István két egész csontvázat emeltetett ki földestűi együtt, s ezek koporsó aljban vannak elhelyezve az új Kultúrházban, ezek egyike mellé Krammer Nándor egy „La Téne" korbeli csészét sülyesztett. Mivel Krammer az ásatásnál személyesen nem ügyelt föl, tehát a leletek körülményeit legföllebb Marjai elmondásából ismerhette, de meg mivel a Lapos halomban csak az ős magyar korbeli sirokra bukkantam a bronz-kori és csiszolt kőkoriak mellett és mivel Marjai sem talált „La Téne" korbeli edényt: a csontváz mellé sülyesztett csésze falsum, ezt konstatálta Posta Béla is és éppen ezért mibe sem vette a csabai múzeumot. Nem tudom, honnan vette Krammer ezt a csészét, bizonyosan az alakja tetszett meg neki. Hogy nem Lapos-halmi edény, az konstatálható színéről, alakjáról és abból, hogy - amint én gondolom - már korongon készült. Színe szürke, alakja lapos, tálszerű. Gyulai leletek az ilyen típusú edényről azt magyarázzák, hogy a „kelta népek" csinálták és használták. 31 31 A szomszéd múzeum „melléfogását" Domonkos többször emleget cikkeiben. A vita értékeléséhez. 1. Banner János: Régi kutatók - új feladatok. Gyula, 1959. (A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai, 1. sz.) 19. 1. 420
