A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Szilágyi Miklós: Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története”

Domonkos János és a „Békésvármegyei Múzeum története 1903 februárius 3-ig nem engedte meg folytatni az ásatást. E napon azonban újra megkezdette Domonkos azt és 4-én, 5-én folytatta. 6-án megint olyan volt az idő, hogy nem lehetett künn dolgozni s csak február 19, 20 és 21-én folytatta. Ezeken a napokon azonban már csak az előbbi hat napon ásott óriási gödrök betemetése volt a dolog, amenynyiben a tavasszal szándékolt szőllő ültetés alá el kellett a földet egyengetni. Összesen tehát 9 napi munka után gyarapodott a múzeum 996 ép tárggyal és sok szarvas-agancs véggel meg rendkívül sok cserépdarabbal, melyeknek összeillesztése fáradtságos türelmet igényel.

29 A tárgyak kora, ha a cserépedények készítésének idejéből indulunk ki, a bronz-korszak fejlett technikájának kora, mondhatjuk, hogy a bronz-korszak vége, csakhogy különleges helyzeténél fogva a Lapos-halom népe a csiszolt-kőkor tárgyait is használta, igaz, hogy olyan minimális mennyiségben, hogy az számba alig vehető, de használta a csontkorszak tendentiozusan készített tárgyait is. A Lapos-halmi nép megtelepedésének ideje benyúlik a pattintgatott kőkorszakba, tanúskodik erről egy közönséges kova nucleus a csabai múzeumban, egy fehér kovából - békasóból - készített fűrész, a gyulai múzeumban. A csiszolt kőkorszakból való egy művészileg készített fokos fele, fekete dioritból, a gyulai múzeumban; továbbá e korból valók a bőrruha törők, vagy, ha tetszik: bőrruha-simítok, és a gabona-törő kövek. Nagy messziségbe lévén a legközelebbi hegységtől a Bihar-Drócsától, csak épen a nélkülözhetetlen köveket szerezték meg a halom lakói, u.m. a gabona törésre használt alsó lapos köveket és az ökölnyi nagyságú gömbölyűeket. Szerszámaikat, konyha- és kerti-eszközeiket szarvas-agancsból készítették. Rendkívül sok szarvasnak kellett e vidéken lenni, mert szarvas-agancsból készítette a laposhalmi nép bunkóit, ékeit, nyil-hegyeit, dárda-végeit, kalapácsait, buzogányait, kapáit, fejszéit, ekéit, edény alakító- és simító eszközeit, sőt az edény czifrázóit is, amelyekkel bámulatos tökélylyel rajzolta bögréire a csigavonalas kúpokat. Közös lakomáinak főétke szintén a szarvas hús volt. Ezt sütötték meg parázs alatt és együtt költötték el. Ilyen pecsenye csontokból sok van a gyulai múzeumban. (A katalógus készítésekor minden egyes darabnál fölemlítem a lelés körülményeit is.)

30 Ismerte már e nép a Hajdina-kását, a búzát, s a csiga - éti csiga - húsa áldozati tárgy is volt. A halom több száz évig volt lakóhely, úgy magasodhatott 5 méter magasra a szűz talajtól. Edényeinek anyaga az a fekete agyag, mely itt a felső talajt képezi. Edényeinek, különösen áldozati bögréinek alakja, füle, díszítése szintén arról tanúskodik, hogy sokáig lakott itt ugyanazon nép. A konyhai mesterségben is járatosnak kellett lenni, mert már a szűrőt is ösmerte, és különböző alakú és czifrázatú, nagyságban sem egyforma tűziDomonkos nyilván eltúlozza a Lapos-halmi ásatás jelentőségét és a maga szerepét. A Békésben - azon frissében - közzétett beszámolóban az itt részletezett nehézségekről alig esik szó, s az ásatási eredményeket is mérsékeltebb hangnemben adja elő (v.o.: A „Lopós" halmon eszközölt régészeti ásatás története. Békés, 1902. dec. 15. [52. sz.] és dec. 28. [53. sz.]). Az egykorú beszámolóból sem következtethetünk viszont arra, amit Implom J. megjegyzett (i.m. 36. 1.), t.i. hogy Domonkos is csak kikocsizott a tárgyakért, hiszen már akkor elmarasztalta Krammerí, a békéscsabai múzeum őrét a „szakfelügyelet" elhanyagolása miatt. A katalógus nem készült el. A laposhalmi ásatás eredményeit Domonkos kisebb-nagyobb cikkeiből ismerjük csupán. Az e tárgykörből való beszámolók, közlemények irodalmát 1. Banner János: Régi kutatók - új feladatok. Gyula, 1959. (A gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványai, 1. sz.) 19. 1. 419