A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Hévvízi Sándor: Békés megye török időszak utáni újratelepülése a helynevek tükrében

Békés megye török időszak utáni újratelepülése a helynevek tükrében vármegye területe, míg a vármegyei adminisztráció ki nem épült, egy időre kikerült a magyar joghatóság felügyelete alól, a bécsi udvari kamara budai közigazgatása alá esett, s ezt az ún. gyulai kerületet császári tiszttartó (Lindner Ferdinánd) igazgatta, meglehetősen erőszakos módon. Ugyanakkor Gyula várát rác katonaság őrizte, akiknek fizetése, élelmezése, esetleges adóztatása gyakran jelentett problémát. A rácok egyébként a vármegyében előforduló vitás kérdésekben Lindnert támogatták. Az időközben kitört Rákóczi-felkeléssel is kapcsolatban, végül újból odáig jutott megyénk, hogy az 1703. júliusi pocsai ütközet után a gyulai rácok kegyetlen módon újólag elpusztították azt a 31 helységet, amely addig hellyel-közzel már újratelepült, (vö. Kar. I. 313-315.). Békés vármegye biztonságos fejlődése végül is csak a rácok 1707. évi kiűzését követően 1710-től, de különösen 1715-től, a megye újjáalakulása után következhetett be. Innentől kezdve beszélhetünk ténylegesen a falvak, városok újratelepüléséről, újak születéséről, melynek folyamata még a XX. században is tartott. Az e korból származó legelső összeírásokból kiderül, hogy 1715-ben két város, Békés és Gyula, valamint hét falu: Doboz, Gerla, Füzesgyarmat, Körösladány, Öcsöd (akkor még ide tartozott) Szeghalom és Vésztő létezett megyénkben a történeti határok között. 1717-ben 11 falut, 1720-ban 13 községet és 16 pusztát, 1730-ban pedig már 19 helységet rögzítettek a feljegyzések. Ezek pedig a következők voltak: Berény, Békés, Csaba, Doboz, Fás, Füzes-Gyarmat, Gella, Gyoma, Gyula, Kétegyháza, Körös-Nadány, Nemes-Kereki, Öcsöd, Szarvas, Szeghalom, Szent-András, Tárcsa, Vári, Vésztő, (vö. Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715-1730, Békéscsaba, 1977, 12-17). A falvak, városok újjáalakulásakor nagyon fontos volt azok régi határainak a lehetőségekhez képest pontos azonosítása, számbavétele és leírása. Természetes, hogy a valamikori határok megállapításához az arra hivatott személyek olyan tanukat kerestek, kérdeztek, s hallgattak meg, akik az adott területet nagyon jól ismerték. Ezek az emberek vagy ott születtek, de kénytelenek voltak vagy a török vagy a rácok elől elmenekülni, vagy pedig esetleg, ha idegenként is, de a puszta falu határában földműveléssel, pásztorkodással foglalkoztak (akár évtzedeken keresztül), s a vissza-visszatérő régiektől hallomás és tapasztalat útján is, nagyrészt megismerték, tudták az adott határpontokat. Érdemes felidéznünk egy kissé a forrásokból, hogy hogyan is történt a határvonalak kiderítése valójában. A Gerla és Csaba közötti határról például az 1719-es esztendőben kérdeztek meg tanukat ily módon: „1. Tudgya-e, látta-e, hallotta-e tanú Csaba és Gella között hol mégyen el az igaz határ? 2. Micsoda nevezetes helyekre mégyen a Büttyökön által? hol volnának az határok? 3. Az Szigenfoka határ-e? és a Vanthát mellette ki részére való? és kik bírták eleitől fogva? 4. A Fabianfokában valamely jussok van-e a csabaiaknak? és bírták-e valaha? és a Borosgyán oldalon micsoda hely között való határok vannak? 5. A Tormáson Megy er felől hol mégyen el a gellai határ? 6. Mit tud felőle mondani? és kit tud jó tanúnak lenni?" A fentebbi kérdésekre a hatodik személy, Csapó István 60 év körüli tanú a következőket tudta válaszolni: 387