A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Szendrei Eszter: Két hajdani hajdúváros törökkori mondái

Két hajdani hajdúváros törökkori mondái tei nemritkán egyeznek a Kinizsi-mondakör elemeivel: gondoljunk például a közismert történetre, melyben Kinizsi egy győztes csata után hat törökkel a szájában járja a csár­dást. Ugyané motívum a Toldi személyéhez fűződő elbeszélésekben is megjelenik - a nagy erejű vitéz a mesék emberfeletti hatalommal és külsővel felruházott szereplőit idézi emlékezetünkbe. A sarkadi történetekben is kimutathatóak mesei elemek. A nevezetes sarkadi csel­vető katona - Csavarga Miska - például koldusnak öltözve minden nehézség nélkül bejut a gyulai szultán kertjébe (érdekes, hogy nem pasa, hanem egyenesen a török szul­tán lakik Gyulán), és maga a szultán ered a csavaros eszű katona nyomába. Egy másik történetben ugyancsak maga a szultán mászik fel a fára a nyomorék koldus botjáért. Jóllehet két vizsgált településünk törökkori története, lakóinak sorsa hasonlóképpen alakult, valamint Sarkad és Szalonta egyaránt hajdúkiváltsággal bíró város volt, a sza­lontaiak hagyományaiban napjainkig fellelhető elemei vannak a hajdú-múltnak, ezzel szemben Sarkadon a történetek elbeszélésekor alig esik szó hajdúkról, sőt hajdúmon­daként számontartott elbeszélésre nem emlékeznek a helyiek. E lényeges és szembeöt­lő különbség magyarázata lehet az a XVII. század elejéig visszavezető szál, hogy a sza­lontaiakat maga Bocskai telepítette le, míg a sarkadiak eleve a várban, illetve annak környezetében éltek és katonáskodtak. A hajdúkiváltságolás a sarkadiakat tehát jogi és gazdasági téren érintette, míg az addig kóborló hajdúk életében gyökeres változást ho­zott a szalontai letelepítés. A másik ok, hogy a sarkadi mondák képe halványabban raj­zolódik ki előttünk: míg Szalontán Szendrey Zsigmond az 1920-as években rendszere­sen kutatott történeti hagyományok után - és publikálta is azokat - addig a szomszé­dos Sarkad iránt a korabeli kutatók érdeklődése nem mutatott ekkora buzgalmat. Már­ki Sándor közöl elsőként Sarkad története című munkájában elbeszélést egy sarkadi vi­tézről. 7 Míg Szendrey a szalontai hagyományokat csoportosította, az etnográfus szemé­vel elemezte, összehasonlította, 8 addig a történetíró Márkitól nem kérhetjük számon en­nek elmulasztását. A recens anyag gyűjtésénél - amellett, hogy vizsgált korszakunk szájhagyomány útján megőrzött történetei egyre halványabban, töredékesebben,.más korok eseménye­ivel összemosódva jelennek meg - igen nehéz kiszűrni azokat az elemeket, amelyek már nem szájhagyományozással, hanem olvasmányélményként ragadtak meg az adat­közlők emlékezetében. Ehhez kapcsolódóan utalok arra a jelenségre, hogy a nép emlé­kezetében összefonódott a tatár és a jóval későbbi török veszedelem emléke. Természe­tesen eme megállapítás során nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az Eu­rópára törő török seregekben számottevő volt a krími tatárok jelenléte - ilyképpen te­hát a törökök és tatárok együttes említése nem teljesen irreális. Ám annak, hogy olykor a török időkre vonatkoztatva tatárbetörésről, tatárok pusztításairól beszélnek, az is köz­rejátszhat, hogy a tatár- és a törökdúlás eseményeiről hasonló kép él az emberek tuda­tában. Jóllehet az adatközlő az alább közölt történetben tatárokat említ, kétségtelen, hogy az a török időkben játszódik. „Amikor itt voltak a tatárok, a toronyba mindig volt 1 Márki Sándor: Sarkad története. Budapest, 1877. 8 Szendrey Zsigmond: Történeti népmondáink. Ethnographia, 1926. 132-138. 1.; továbbá: Ethnographia, 1927-28. 193-198. 1. 299

Next

/
Thumbnails
Contents