A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
B. Szűcs Irén: Sárhajók a Békés megyei múzeumok gyűjteményeiben
Sárhajók a Békés megyei múzeumok gyűjteményeiben ták át, kettéfűrészelték, és a végét deszkával beszegték. Erre, s küllemére utal a félhajó elnevezés. A sárhajót lóval vontatták, a gazda vagy a lovon ült, vagy magában a járműben foglalt helyet. A források szerint mint teherhordó eszközt leggyakrabban ivóvíz és zsákok szállítására használták. Az őrölni valót ezzel hordták a malomba, de a malomgazdáknak a tulajdonában is volt legalább egy-egy félhajó. Egy 1794. évi összeírás szerint tizenkét molnár volt Békésen, számuk azonban a gőzmalom felállításáig csak nőtt. 15 A mindennapos tevékenységek sorában az élelem biztosítása mellett fontos helyet foglalt el a gyerekek iskolába járása is. A sárhajóról írók, megemlékezők kivétel nélkül megemlítik, hogy az iskolás gyermekek szállítását is ezzel oldották meg. 5-6 gyermek fért el rajta kényelmesen, akik vagy a hajó feneként ültek, vagy a zsák tetején. Az 1937ben Békésen rendezett, a település múltját, gazdaságát, akkori híres iparosainak termékeit bemutató kiállításról szóló tudósító külön is megemlékezik a magyar szoba előtt elhelyezett félhajóról: „... az őszi és tavaszi sáros időkben az egyedüli közlekedési eszköz volt. Ez a rönk fából teknőszerűen kivájt alkalmatosság szolgált arra, hogy (...) az iskolás gyermekeket a nyakigérő sárban a lovat elébe fogva, elszánkáztassa az iskolába. A félhajót Nagy Gy. Gábor Hosszúfoki utcai lakos bocsátotta a kiállítás rendelkezésére." 16 Banner János a félhajó használatával kapcsolatban még egy érdekes megjegyzést tesz: „Ha azonban tágabb értelemben vesszük, más czélt is szolgált, de ezt már csak közvetve, gyenge fagyok idején. A puha sáron elhaladt félhajó szabályos mélyedést hagyott maga után, a mely a hirtelen beálló fagy miatt szépen megmaradt. Ezen a helyen, a honnan a lágy sár ki volt szorítva, könnyen lehetett tiszta lábbal járni s ezt a nyomot használták gyalogjárónak, mivel a pallónak még híre sem volt." 17 A sárhajók használatára vonatkozóan főként 18-19. századi adatokkal rendelkezünk szórványosan Magyarország más területeiről is (pl. Tiszakarád, Borsod-AbaújZemplén megye, Szeremle, Bács-Kiskun megye 18 , Bodrogköz stb.) bár a földrajzi körülmények, a táji adottságok és az eszköz egyszerű volta alapján joggal feltételezhetjük ennél korábbi alkalmazását is. A múlt század végén, az e század elején felgyorsult út- és járdaépítések szükségtelenné tették a sárhajókat. A funkcióvesztés következtében feleslegessé vált darabokat többnyire feltüzelték, a jobb állapotúakat a paraszti gazdaságokban szemestermény, szálas takarmány etetésére szolgáló vályúként, jászolként használták tovább. E másodlagos szerepben - mint ahogyan a szarvasi múzeumban őrzött példány és néhány szóbeli közlés is bizonyítja - a feleslegessé és zavaróvá lett hegyes orr részt gyakran lefűrészelték. A békési múzeum mindkét sárhajóját, félhajóját Durkó Antal, a múzeum alapítója gyűjtötte és leltározta (lelt. sz.: 56.929.1.; 56.930.1.). Leírásuk azonos: „nyárfából, csolnak alakú, lapos fenekű". E szűkszavú jellemzéshez hozzátehetjük, hogy egy darab fatörzsből, vájassál alakították ki, eleve sárhajónak szánták őket, hiszen nem egy 15 Banner J., 1912. 40. 16 Békési Hírlap, 1937. szeptember 5. 1-2. "Banner/., 1912.40. " Néprajzi Lexikon, 1981. IV. 399. 291
