A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

L. Sinkó Rozália: Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához

Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához ő gondoskodott kellő kenyérnek valóról. Általában három-négyhetente őrlettek, a finomabb, nulláslisztet kalácsfélék, sütemények készítéséhez szánták, a kenyérhez léhás korpát, szélkorpát, sőt dercét is használtak. Legáltalánosabb erjesztőanyag községünkben a komlóskorpa, ritkábban a borhab. Ekkor az ősszel kiforrt bor élesztőjét, habját gyúlták össze nagykorpával. Mindössze két-három alkalomra tárolhatták. Kb. az 1930as, 1940-es évektől néhányan bolti élesztőt, kóficot is kevertek a kovászba. A komlót rendszerint kertvégekben termelték, de az árokpartokon vadon nőtt komlót is összegyűjtötték. Egy összemaréknyi komlót árpával felfőztek, egy szakajtókosár korpára szűrték, majd kovászteknőben eldolgozták, tetejére lisztet hintettek, s mikor összeérett, vesszőből font, köralapú szárító-, aszalókosárra terített kendervászon sütőabroszra szórták, diónyi darabokra szaggatták, s az így nyert morzsákat vászonzacskóba, szütyőbe tették és a kamrában szögre akasztották. Általában hetente egyszer, hétfőn vagy szombaton sütöttek kenyeret, de mikor „kifordult a kenyér a héjábúl", azaz elfogyott az ünnepnapok és a balszerencsésnek tartott, dologtiltó péntek kivételével - bármikor süthettek kenyeret. A család vagyoni helyzetétől és létszámától függött a kenyér menynyisége, milyensége. Alapvető, lényegi eltérés nem volt a fogyasztásban. Gacsári István már említett krónikájában feljegyezte, hogy az 1816-dik zord esztendőben a szűk termés miatt árpaliszttel sütöttek kenyeret. Ekkor Füzesgyarmat mezőváros kilenc lisztes két kásamalmot tartott fenn.

31 A második világháborúban és azt követő ínséges időkben ismét előtérbe kerültek a lisztpótlékok, például árpa- és tengeriliszttel, tökkel, krumplival egészítették ki a kenyérnek valót, az utóbbiakat dúsítónak, kenyérpuhítónak is mondták. Egy öt-hét tagú, kisebb család számára hetente három, körülbelül ötkilós kenyeret és egy kis cipót szakítottak. Az előkészületeket, a dagasztást késő délután és éjjel, a sütést hajnalban végezték. A kenyérsütés eszközeit: a kovászkanalat, sütő- és kovászteknőt, kovászfát, fátyolszitát letisztogatták, három szakajtókosár és egy kiskosár lisztet - télen kemencepadkán, torkán, nyáron a napon - meglangyosítottak. A komlóskorpából egy összemarékkal enyhős vízzel vászonfazékba áztattak. Ha figyelmetlen volt a gazdaasszony, és túlhevítette, leforrázta a korpát vagy elvétette az arányokat, nem jött fel a kenyere, keletlen, sűrű, savanyú, szalonnás lett. Amint a korpa megnyílott, felhasadozott, megérett a kovász, két vízzel kimosták, és a teknő sarkában kovászkanállal hólyagosra verték, amíg nem pusszogott, szuszogott. Ekkor alányomták a kovászkanalat, liszttel hintették, tetejére tolták a kovászfát, háziszőttes sütőabrosszal födték, télen bekeccsel, párnákkal takarták, „meg ne fázzon", össze ne essen a kovász. A paraszti munka egy-egy mozzanata akkor lett teljes, ha a hagyomány által előírt kultikus cselekedeteket is elvégezték a termés bősége, munka sikeres kimenetele és az ártó hatalmak elhárítása érdekében.

32 A háromszor hólyagosra vert kovászra tenyerük élével keresztet rajzoltak, tetejét két újjal felhúzták, miközben nagyot cuppantottak, hogy úgy nőjön, magasodjon a kenyér. Majd hozzáláttak a dagasztás másfél-kétórás megfeszítő munkájához. Minden szakajtó liszthez, azaz kenyérhez fél marék sót számítottak, enyhős vízzel eldolgozták, mire pukkadoztak a holyagok, kikönnyüdött, levált a kezükről a tészta, kiszakíthatták. Tapasztaltabb asszonyok tanítása alapján: „Addig kell 31 Gacsári István i. m. 83. 1. 32 Gunda Béla: Munka és kultusz a magyar parasztságnál, Budapest, 1944. 4. 1. 275