A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
L. Sinkó Rozália: Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához
Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához Az 1910-es évek végén, mikor a Kalló kiöntött, a községszéli vízjárta réteken tapogatóval, borogatóval, puszta kézzel gyűjtötték össze a gyékény tövében megbúvó halakat, csíkokat. A hallal majd azonos volt hajdan a táplálkozásban a csík, állapítja meg Szűcs Sándor munkásságának áttekintése nyomán Dankó Éva 23 . Bálint Endre szemléletesen eleveníti fel a csík megszerzésének, zsakmánylásanak menetét: „A Kéktón, ahol tajtékzott a sár, csöszögtek a csíkok, alj nélküli tyúkültető kast, lyukas kosarat borítottak a helyére, a vízre, kézzel, lapáttal merték ki alóla a csíkokat". 24 Jó fogás esetén tucatnyi síkos testű állatot önthettek vajlingba. „A csík magátúl pucolódott meg, lemászta egymásról a pikkelt, megsózták őket..." 25 . Tisztításkor, bontáskor a levágott fejjel együtt kihúzták a belsőrészeket. Az idősebbek közül többen fogyasztottak még csíkot, kedvelték a csíkpaprikást, és a jellegzetes sárréti ételnek tartott csíkkáposztát, amit kemencében főztek legfinomabbra, vászonfazékba rétegezték az aprókáposztát és a sózott, vékony csíkszeleteket. Szeghalmon készítettek zsírban sütött, bundázott csíkot is. A csíkok bőségét jelzi a Csíkér helynév a szeghalmi-gyarmati határban. „Halász, vadász éhenkórász" - mondják a vadejtés, halfogás bizonytalan sikeréről. Még századunk első felében a helybeli kovácsmestertől rendelt tőrökkel, vagy a maguk eszkábálta csapdákkal, főleg hurkokkal ejtettek nyulat, fácánt, olykor foglyot a határt járó pásztorok, földművesek. A fácán vékonyából levest főztek, а párás, omlós mellyit fokhagymásán megsütötték, a vastagjából, combjából, akárcsak a nyúl hátuljából, paprikást csináltak. A fészekből összeszedett, lenyúzott kölyökvarnyút paprikásnak főzték, ritkábban kirántották, a varnyúlevest, a gerle leveséhez hasonlóan becsben tartották, legyengült szervezetű betegeknek, időseknek adták erősítőként. A Sárrét a folyószabályozások előtt Európa egyik legnagyobb madárleszállója volt. Szűcs Sándor több ízben ismertette a vadmadártojás hasznosítását. A tojásgyűjtést idézi az általa lejegyzett népköltés: „Ha tavasszal kimegyek a sásra, Találok ott vadruca tojásra, Tarisznyámat teleszedem véle, Az éhemet elütöm belőle." 26 Az 1940-es évekig összegyűjtötték a vadkacsa, rucatojást. „A friss tojás a víz színén maradt, emlékszem olyan tavaszra, mikor két zsák lisztet is feldolgoztak vadkacsatojással. Száraztésztának gyúrták." 27 Füzesgyarmaton a heti étrendben nem szerepel halétel, nem általános a halfogyasztás. Legismertebb halkészítési mód a halpaprikás, a halászlé, a sült és a rántott hal. Találkoztam olyan pásztorral, kinek családjában nem fogyasztottak soha halat, megvetették, büdösnek, cigányok ételének vélték. 23 Dankó Éva: Szűcs Sándor élete és munkássága, Debrecen, 1984. 94. 1. 24 Bálint Endre: i. m. 7. 1. 25 Gál Péter (Szeghalom, Dobó u. 16.) szíves közlése. 26 Szűcs Sándor: Régi magyar vizivilág, Budapest, 1942. 74. 1. 27 Sári István i. m. 42. 1. 271
