Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)
nös tekintettel a «die Weltliteratur wie sei ist, und wie sei sein koll»-ra közösen levelet írtak Kner Izidornak, hogy J. A. könyvét kiadja." Azt is tudjuk, hogy végezetül a kiadásból nem lett semmi, ugyanis Kner eredeti kiadói elképzeléseit nem akarta feladni, mellőzte ebben az időben a modern irodalom műveit. Mindenesetre ez az apró adat is azt igazolja, hogy nem volt hatástalan József Attila bécsi tartózkodása idején a korabeli Békés megyében sem, igen neves pártfogói akadtak, egyengették költői kibontakozását. {Forrás: A könyv mestere. Kner Imre levelezése korának költőivel, íróival, művészeivel, tudósaival. A leveleket összegyűjtötte és a jegyzeteket készítette Elek László. Magyar Helikon. 1969. 112. és 388. oldalak.) A másik adatra a Békésmegyei Közlöny 1934. november 21-ei számában bukkantam: „József Attila a Baumgarten-díjjal kitüntetett kiváló költő, akinek verseit a B. K. úgyszólván hétről hétre közli, s aki az új magyar költészet igen kevésszámú legjobbjai közé tartozik, ez év december havában új verseskötetet ad ki. A kötetnek Medvetánc lesz a címe és a költő régi és újabb verseinek válogatott gyűjteményét tartalmazza. A B. K. előfizetést hirdet országos munkatársának verseskötetére, amely egyszerűbb kiadásban 2 pengőbe, félbőrbe kötött bibliofil kiadásban pedig 6 pengőbe kerül. A kötetre előjegyzést úgy a B. K. szerkesztősége, mint József Attila (Budapest, VII., Korong u. 6.) egyaránt elfogadnak." A rövid közleményből két dolog tűnik ki: A Békésmegyei Közlöny „országos hírű munkatársának" tekintette József Attilát, és rendszeresen közölt tőle költeményeket. Azt azonban nem tudjuk, hogy az előfizetési felhívásnak végülis milyen eredménye volt a lap olvasóinak körében. 58