Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

születésű volt. Gyerekkorában már béresgyerekként dolgozott a battonyai földbirtokosoknál, majd a szabómesterséget kitanulva került Makóra. Itt tevékenyen bekapcsolódott az iparosok szocialista szinezetű egyleteinek tevékenységébe. Belépett a szociáldemokrata pártba, a Tanácsköztársaság idején vezető szerepet vállalt, vöröskatonaként is szolgált. Minden bizonnyal ez is oka lehetett annak, hogy a Tanácsköztársaság bukása után egzisztenciális emelkedése megrekedt a meglehetősen rosszul fizetett internátusi segédalkalmazás szintjén. Saitos Gyula igy ír róla: „Foltozó szabóként udvari lakásába visszavonultan őrizte, ápolta magában az eszmét, s üldözött szegénységében a maga meghitt szűk körében hirdette tovább a dolgozó szegényemberek igazát. József Attilának egyre gyakrabban kellett felkeresnie Murvai József udvar végi szabómühelyét, s foltozásba adni kabátját, vagy nadrágját. Amíg a munka folyt, beszélgettek, e beszélgetések egyre komolyabbakká váltak. Murvai bácsi növekvő meglepetéssel tapasztalta a fiú értelmességet és érdeklődését. Attila viszont fokozódó figyelemmel fogadta a tapasztalt proletár, a volt vöröskatona és rendőri felügyelet alatt álló kommunista szegényember élményeit."

37 Ennek a kapcsolatnak a jelentőségét mégsem lenne helyes eltúloznunk. Egyszerűbb okai lehettek ennek. Murvaihoz járt a NÉPSZAVA, József Attila itt rendszeresen elolvashatta a lapot. Meg aztán egyszerűen arról lehetett szó, hogy a családi légkör melegét hiányoló költő jól érezhette magát Murvai József társaságában. Budapesten is hasonló családi légkört hagyott maga után. A battonyai kapcsolatot tekintve ez esetben legfeljebb azt lehet megemlíteni, hogy a századforduló táján érlelődő szocialista eszmék és tömegdemonstrációk után, a terrorintézkedések ellenére is táplálni tudták 1919 tüzét, s közvetett hatásuk később sem veszett kárba. Az 1960-as évek közepén rá kellett jönnöm arra, hogy a rendelkezésre álló kevés adat kontrollját csak több szóbeli visszaemlékezés támaszthatja alá. Az anyakönyvi bejegyzések alapján felkerestem József Attila iskola- és internátusbeli battonyai társait. így bukkantam Babits Zsolt és Babits Frigyes, Kiss Károly, Bánhegyi István, Szabados János Elemér nevére. 1965-ben még valamennyien éltek, 1989-ben már csak Kiss Károlyt találtam meg Makón. Az ő emlékei és levelei azonban a legfontosabb bizonyító erejű forrást jelentették József Attila battonyai tartózkodását illetően. A felsoroltak valamennyien megegyeznek abban, hogy battonyai tanítócsaládok gyermekei, édesapjuk a különböző battonyai elemi iskolákban a település ismert és megbecsült pedagógusai voltak. Maguk a visszaemlékezők egy része is tanító lett, vagy városi, nagyközségi tisztviselőként végezte munkáját bizonyos képesítés megszerzése után Battonyán, illetve Makón. A Babits testvérek (Frigyes és Zsolt) apja igazgató-tanító volt, ők járásbírósági tisztviselők lettek az érettségi vizsga után Battonyán, illetőleg Keszthelyen. Babits Frigyesre, József Attila battonyai internátusi társára Koncsekné Gebe Márta is emlékezett. Ő is bejáratos volt Gebe Mihály tanár úrék lakásába, egy alkalommal nézeteltérés is támadt közöttük. Babits Frigyes maga is írt verseket, természetesen a József Attiláénál sokkal gyengébb alkotások voltak ezek. Egy alkalommal dühösen rátámadt 37