Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

Koncsek Lászlóné Gebe Márta ezeket a kéziratokat megőrizte, megtartotta, eredetijüket meghatottan volt módom megnézni Koncsekné Gebe Márta budapesti lakásán 1989 nyarán. A Mártának ajánlott versek közül az egyiken mezőhegyesi dátumozás található. (Tavaszi ének, Mezőhegyes, 1922. június 18.) Korábbi, Budapest dátumozású a Távol, zongora mellett (1922. április 11.) Köntösök (Makó, 1922. május 17.) Nagy ajándékok tora (Makó, 1922. május 17.) Csókkérés tavasszal (Makó, 1922. június 23.) Az őszutói barna alkonyat. . . kezdetű költeményt (Vers Mártának címszó alatt) szintén Gebe Mártának ajánlotta, 1922, novemberi dátumozású, a Szépség koldusa című verseskötetben „Kedves tanáromnak, Tettamanti Bélának" ajánlva jelent meg. (E költemények kézirati példányainak fénymásolatát mellékletünkben Koncsek Lászlóné Gebe Márta jóvoltából és engedélyével közöljük.) Ó zordon szépség . . . kezdetű verse első verseskötetének címadója. (Mártának Karácsonyra kézírásos ajánlással látta el, s ugyancsak kézírással Makó 1922. dátumozással három verssort is írt még hozzá: „Versemmel hogyha megelégszel - Kínáltam úgyis már elégszer Fogadd el: véres, könnyes ékszer. József Attila") 1922 karácsonyának körülményeit, a Szépség koldusa keletkezését Gebe Márta visszaemlékezéseiből, szóbeli közléséből ismerhetjük meg: „Furcsa diák volt. A szegénység rányomta bélyegét. Egyetlen kopott szürke ruhája mintha hozzánőtt volna, s darabjává vált egyéniségének. Messze élt diáktársaitól. Amíg azok veszetten hajszolták egymást, ő elvonulva élte a maga borongós életét. Órákig elüldögélt magában. Soha nem futott a többiekkel, sohasem vett részt diákdolgaikban. Bozontos, kusza hajjal, néha komorrá vált nézéssel járta az internátus folyosóit, és ha a délutáni tanulóórák alatt könyvei fölé görnyedt, sokszor apró, kapkodó sorokat rótt a kitépett írkalapokra. Ilyenkor írta - a felügyelő tanár elől lopva - fakadó tehetségének csengő sorait, nemegyszer lázongó verseit. Az írkalapokra írt versek egyre szaporodtak, s az ajánlás is felettük: Vers Mártuskának. Sok ilyen írkalapot kaptam tőle. Titokban, lopva csempészte be hozzánk, az internátus igazgatói lakásába. Néha pedig maga hozta zavartan, szótlanul. Kihajtott, fehér apacsinge villogott a szürke, kopott ruha felett, amikor lesütött szemmel állt előttem. Ilyenkor pedig szótlanul várt, s csak nehezen bújtak ki végül a szavak belőle: - Olvassa el, és mondja meg, tetszik-e? Mindig azt vallotta, azért hozta, hogy megtudja, jó-e a vers, felettük pedig az ajánlás, bennük az egyre forróbbá vált szavak azonban elárulták: kifakadt szívében a diákszerelem bimbója. Sokszor járt be hozzánk. Nem csak miattam jött. Fivéreimmel barátkozott, s ma már jobban érzem, még ez sem volt az igazi ok. Karácsonyi, húsvéti szünetben, amikor kirepültek az internátus diákjai vakációra, és az öreg falak elcsendesedtek, József Attilának nem volt 31