Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

lő munkásokra és szegény élelmükre." Másutt ezt olvashatjuk: „A gyárral szemben van egy munkásszállás. Ez a szállás fogadja be az egész év folyamán a környékről a gyártelepen dolgozó és naponta haza nem térő munkásokat. Az ágyak között alig lehet közlekedni. A munkások ezeken az ágyakon fogyasztják ebédjüket, vacsorájukat. A helyiség a munkások kijelentései szerint teli van poloskával és bolhával, amitől a munkások éjszakánként alig, vagy a meleg időben egyáltalán nem tudnak aludni, pihenni. A helyiségen kevés ablak van, azok kicsinyek. Az őszi cukorgyártási idényben használni szokott a gyártelep a gyártelep másik részén elhelyezett munkásszállásokat is. Ezeknél az épületeknél mindenekelőtt feltűnik a feltűnően nagyra méretezettségűk. 70-110, sőt 210 személyt is befogadó képességű óriási hodályok ezek, amelyek még mai ürességükben is nyugtalanítóak." Ennek a zsúfoltságnak tulajdonítja a jelentés azt is, hogy különösen az éjszakai műszakban rendkívül sok az üzemi baleset a mezohegyesi cukorgyárban: „Az éjjeli munkások a 120-210 személyes, egy helyiségből álló munkásszállásokon nappal, amikor ott állandó mozgás van, aludni nem tudnak, és az éjjeli munkára már fáradtan mennek, ahol a nagy hőségben 2-3 órai munka után elbágyadnak, elálmosodnak, így könnyen bekövetkezik a baleset." Az OTI makói adatai például 1938-ban a következők voltak: 174 bejelentett baleset, ebből a rövid cukorgyártási idényben októberben 71, novemberben pedig 38, összesen tehát 109 baleset történt a mezohegyesi cukorgyárban, ami ezer munkásra vonatkoztatva 11 százalékos baleseti gyakoriságnak felelt meg.

21 Az 1920-as évek elején legfeljebb csak részben kedvezőbb szociális körülményeket tapasztalhatott a fiatal, diák József Attila is a mezohegyesi külvárosi majorokban, illetőleg a cukorgyári szálláshelyeken, ahol az adatközlők emlékei szerint gyakran megfordult. Mégis azt kell mondanunk, számára nem lehetett szokatlan ez a látvány a budapesti gyárak, nyomortanyák, szükséglakások látványa után. Maga is meglakta ezeket a lakásokat, s hiteles képet rajzolt azokról élete végén írott nagy munkásverseiben. (Munkások, Külvárosi éj, A város peremén, Elégia.) Ha jól meggondoljuk, tulajdonképpen nem is „munkásversek" ezek a szó régi értelmében, hanem diákkori élményeinek visszatükröződései is, és ebben a Mezőhegyesen eltöltött időszak is szerepet játszhatott. A szociális kérdésekre fiatalon is nagyon érzékenyen reagáló költő itt is találkozott az egyszerű emberek testet-lelket egyaránt megnyomorító világával. A Mezőhegyesen eltöltött nyarak jelentőségét nem öncélúan, a témánk szempontjából rosszul értelmezett lokálpatriotizmusból próbáltam hangsúlyozni. Meggyőződésem ugyanis, hogy József Attila közvetlen hozzátartozóinak emlékeiben és a kortársak visszaemlékezéseiben is a kelleténél kisebb jelentőséget tulajdonítanak a költő mezohegyesi élményeinek. József Jolán két művében (A város peremén című regényes életrajzában, valamint a tudományosabb igénnyel fellépő „József Attila élete" című művében) éppen csak említést tesz Mezőhegyesről. A költő nővére leírja, hogy 24