Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)
is Attilának hivták, „rávetette magát az olvasásra." A visszaemlékezők közlése szerint a Gombai-családnak ő olvasta fel a kalendáriumot, amelyet még Budapesten is betéve tudott Öcsödről történt hazatérése után. Ezt a szokását későbbi kisdiákként is megtartotta, beteg édesanyjának is szívesen olvasott fel részleteket a hozzáférhető füzetekből, könyvekből, s tulajdonképpen ez tette „házitanítóvá" is makói diákkorában a nyári szünidőben Mezőhegyesen. Itt jegyeznénk meg, hogy bármennyire szerettük volna bizonyítani, az iskolai bejegyzések középiskolás korában is pontatlanok és ellentmondásosak voltak. 9 Végezetül felvetődik a kérdés: Miért voltak maradandóak az Öcsödön eltöltött évek József Attila életében? Miért emlékezik vissza olyan keserűen kisgyermekkorának ezekre a szomorú éveire? Azt hiszem, célszerű ebben a tekintetben a paraszti sorsot igazán ismerő, fiatal, állásnélküli néptanítót, Darvas Józsefet idézni. Darvas tulajdonképpen személyesen alig ismerte József Attilát, csak második sajtópere idején találkoztak egymással, amikor mindkettőjüket munkásmozgalmi tevékenységük miatt vonták felelősségre. De azt hiszem, a Békés megyéhez kapcsolódó írók közül leginkább ő értette meg József Attila igen nehéz életét, írói törekvéseit, tragikus öngyilkosságát. Két évvel József Attila halála után Darvas József a következőket írta a KELET NÉPE 1939. december 15-ei számában: „A külvárosi kisgyermek, félig árván itt maradva, elkerült egy nyomorúsággal teli tiszántúli faluba, szegény mezei napszámos családhoz, lelencnek, nevelt fiúnak - talán ott és akkor kezdődik igazán az az út, amely harminc esztendővel később, egy decembereleji nyirkos estén a balatonszárszói vasútállomáson végződött, egy cammogó tehervonat kerekei alatt. Az anyjától, a családtól elszakadt gyerek nyiladozó értelme a falusi szegénység rideg törvényei előtt tárulkozott ki először. Fiatal lelkébe örökre, kitörölhetetlenül beleívódtak az ottani évek élményei: az évszázados magyar szegénység magábazárt világa, amely testiek tekintetében csak a mától holnapig elegendő kenyér vágyáig engedte elnyújtózkodni az embereket, lelkiek dolgában pedig olyan szűk határt szabott nekik, hogy őt sohasem szólították Attilának, hanem egyszerűen csak Pistának, mert már ebben a szokatlan névben is valami számukra tilalmas előkelősködés ízét érezték meg. Ennek a sorsnak elkötelező élményei elkísérték őt egész életén keresztül. . . így történt, hogy amikor erről az „új népről, másfajta rajról" kezdett komor zengésű, kemény énekeket mondani a munkásságról - nemcsak ennek az új életigényléssel jelentkező, frissen formálódott társadalmi osztálynak vágyait, akaratát fogalmazta meg, hanem az egész évszázados, ősi magyar szegénységét." 10 Azt hiszem, teljesen igazat adhatunk Darvas József megállapításainak. A nagyjából rokon indíttatású írótársnak azért is igaza van, mert mindketten belülről nagyon ismerték a paraszti sorsot és kiszolgáltatottságot. Meg az öt-hatéves kisgyermekkel lényegében minden megtörténik a legérzékenyebb gyermekkorában, ami későbbi életútja során legfeljebb csak pontosul, esetleg kicsit módosul, melyek a költővé érlelődés tekintetében meghatározók lehetnek. 16