Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Csizmazia György: Doboz és vidéke emlőstani viszonyairól

5. Törpeegér fészekgyűjtése Faluhelyen. F: Réthy Zsigmond állomány. Az okozott vadkár mellett, még mindig maradt annyi egészséges csemete, amennyi a területre szükséges volt! 1947—-48-ban a Bánya-rét legalacsonyabb részét nem lehetett beerdősíteni, de ez az ősi zsombékos, vízjárta rész „önmaga rendezte" a biotopját. Vadkörte, vadalma, kocsányos tölgy és fekete nyár csoportokban élt, alattuk nagy fűterméssel. Széchenyi Zsigmond is szerette ezt az erdőrészt nagyon. Tőle ered a „menyasszonyok útja" elnevezés is, mikor sziromfátyolba öltözött vadkörtevirágzáskor a táj. A bányaréti két kútnál, az ún. kis és nagy kútnál jó szarvasbőgő rét volt! Itt gyülekeztek a dámok február végén, márciusi tavasz táján, s megriadva, vizes ködfátyol lebegett patáik után a hajnali aranyködben. Az uradalmi erdőkben a vadgazdálkodást csapda és sztrihnin segítette, és a nagy-nagy fegyelem. Az 1930-as években a bekerített „vadaskert" beugrókkal volt ellátva, ennek segítségével ellenőrizni lehetett a nagyvad beáramlását: Kollányi József principális mesélte; „ha a Kegyelmes úr a Török erdő kerületben belefújt éjszaka a kürtbe, az őrködő vadőröknek kürtszóval válaszolni kellett." A kerítések miatt a dám nem tudott elterjedni, s így az csak 1945 után „terült". A szarvas a Körösök völgyén vízzel párhuzamosan érkezett, s a mályvádi rész lett a jó fogadóhely, a Fekete-Körös regényes világával. Ez ma is így van. 80