Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Laurinyeczné Sinkó Rozália: Hagyományos népi lakáskultúra Dobozon

dagasztóláb, teknő, fátyolszita, kovászfa, szakasztókosár szintén a kamrában kapott helyet. Az egyszerű, kezdetleges világítóeszközök, a gyertyák és mécsesek századunk elején még nélkülözhetetlenek voltak a házban és gazdasági udvaron. A napraforgó-, vagy tökmagolajjal, faggyúval égő, bádogból, cserépből, üvegből készített mécsesek a tűzhely, kemence tetejéről, oldalablak melletti polcról világították be a szobát, minél magasabbról áradjon szét a fény. 1928-ban Wenckheim Dénes támogatásával kibővítették a község villanyvezeték-hálózatát. Az üveg, porcelán burás petróleumlámpák, kocsilámpák, viharlámpák az esti jószág körüli munkáknál még hosszú ideig szükségesek maradtak. Tavasszal került sor az évi nagytakarításra, úgy iparkodtak az asszonyok, hogy a nagyobb mezőgazdasági munkák kezdetére végezzenek a külső tapasztassál, meszeléssel. Simítóval vitték fel egyenletesen a falra a ganés, marhatrágyás, pévás sarat, nagyobb javításoknál két rétegben, előbb a szalmás, durvább, ezután finomabb, simább tapaszt. Fanyélre kötözött — általában cigányoktól vásárolt — tippanfüvel, tippannal (Harmatfű, Drosera rotundifolia) egyengették el a kitüremkedő tapasztást, húzták el a ház sarkait, ezt követte a kefemeszelő. A lábazatot zsíros korommal kevert mésszel kenték szürkére, ujjal hullámvonalakat, négyzeteket rajzoltak rá. Külső falak meszelésekor a mészbe marhaganét tettek, hogy jobban tapadjon, tartósabb maradjon. Ha a házban pukkadozott, pergett a festék, lehántották és a falat fahamuval, homokkal vegyített mésszel meszelték. Mezőmegyerről jártak Dobozra pingáló asszonyok. A falubeli falfestők firnájszos festősablonjaikat Békéscsabáról szerezték be még az 1960-as évek végén is. A mészbe cement sárgát, cement pirosat, zöldet tettek, s egy 20—30 cm hosszú sorvezető fadarabhoz csapkodták veregették a pemzlit, berlinerkendő rojtjával is fröcskölték a falat. Tábori György 1960-as évek elején még megörökítette afröcsköléses falmintát.

11 A kemence oldalait festékbe mártott tengericsutkával, kendővel hengergették körbe. A virágmintás festősablonok alsó sarkán apró lyukak jelezték a festés sorrendjét, attól függően, hány szín „adta ki" a mintát, volt egyes, kettes hármas minta. A festést felül girlandok, szintén papírsablonnal festett virágkoszorúk zárták. A hetvenes években még alkalmaztak festőmintákat. A színezésben a piros, zöld és sárga uralkodott. A kivágott mintákat felváltotta a kishenger, ma már a szélesebb, tapétamintás hengerek divatoznak. Az újabb falfestékekbe, a színezett budai földbe kifőtt tészta levét, szappanreszelék főzetét keverték. Az ajtók, ablakok festéséhez használt firnájszba tojássárgáját tették, hogy fényesebb legyen, jobban tapadjon. Szerdán és szombaton mázolták fel — leginkább meleg vízzel — a ház fényesre döngölt, dupózott földjét, a tapasztást marhaganés sárral frissítették fel. A reggeli szobaseprést követően — ezt is, mint a falfestést, mindig jobbról kezdték — alul szöggel lyukasztott köcsögökkel, kannákkal nyolcasokat, csigavonalakat locsoltak a földre. A házban élők életét bőséggel átszőtték a hiedelmek, a házhoz és környékéhez szintén mágikus eljárások gazdag sora kötődött, különösen a küszöbhöz, a 420