Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Körmöczi László: A Holt-Körös menti természetközeli ligeterdők társulástani viszonyai

gás, ill. -telepítés nyomán, amely azonban még őrzi az eredeti aljnövényzet számos tagját, sőt a fásszárúak is az eredeti fajok közül kerülhetnek ki. Cönológiai és természetvédelmi szempontból azonban mindenképpen természetes állományoknak tekinthtjük őket, hiszen egy olyan erdő is lehet természetes benyomású és egyensúlyban levő közösség, mint egy kastélypark hasonló erdőtársulása, ahol a fajok egy része bizonyítottan telepített (Kevey, 1984, 1986). Az általunk vizsgált erdőtársulás tudományos neve Fraxini pannonicaeUlmetum SOÓ 63. Korábbi nevei Querceto-Fraxinetum ZÓLYOMI 31 vagy Querceto-Fraxineto-Ulmetum SOÓ 36 voltak (több más név mellett). Ez utóbbi fejezi ki leginkább a társulás meghatározó fafajait, ill. kapcsolatát más alföldi erdőkkel. Elmondhatjuk, hogy ez a térség viszonylag fajgazdag a környező területekhez viszonyítva, mert az aránylag kis

t átvizsgált részről is 55 faj került elő, melynek több mint a fele hegyvidéki elem. Ez jelentős számnak tekinthető, ha összevetjük azzal, hogy a sokkal kedvezőbb klímájú Mezőföldről hasonló társulásból Kevey (1984) ennek a számnak mintegy dupláját közli. A területen nagyon erős faj számcsökkenést tapasztalhatunk a század eleji flóragazdagsághoz viszonyítva. Máthé (1936) ugyanerről a területről a század első harmadából 89 növényfajt említ, ami mára a fentiek szerint igen visszaesett. (Ez a faj számcsökkenés egyébként világméretű jelenség, ami többek közt a kemizálásnak és a nehézgépes művelésnek is a következménye lehet. Az erről szóló közlemények száma jelentős.) Egyes növényfajoknak az adott területről való eltűnése azzal is összefüggésbe hozható, hogy — mint a sokváltozós analízisek kapcsán már kifejtettük — egy-egy állomány aljnövényzete viszonylag heterogén. Ez elsőrorban a kisebb dominanciájú fajokra vonatkozik, mert ezek a kis egyedszámú populációk nem egyenletes eloszlásúak a területen, hanem leggyakrabban lokális foltokban fordulnak elő. Az erdőterületeknek a csökkenése pont ezeket a fajokat veszélyezteti a legjobban, mert szórványos „szigeteik" gyakran a megszűnő erdő területére esnek. A megvizsgált állományok cönológiájára az jellemző, hogy az aljnövényzetben mintegy 7-10 konstans faj található, ezek többnyire dominánsak vagy szubdominánsak. Dominanciájuk olyan mértéket ölthet, hogy egy-egy területen a növényzetnek több mint felét is kitehetik, fácieszalkotókká válnak. Ezek között megemlíthetjük a bódító barabolyt (Chaerophyllum temulum), a ragadós galajt (Galium aparine), a hamvas szedert (Rubus caesius), a bojtorjános tüskemagot (Torilis japonica), a borostyánlevelű veronikát (Veronica hederifolia) és az illatos ibolyát (Viola odorata). Szubkonstans fajként jelentősebbek az erdei szálkaperje (Brachypodium silavticum) és a magas gyöngyperje (Melica altissima). Az elmondottak során megkíséreltük összegezni a Holt-Körös természetközeli erdeinek azokat a jellemvonásait, amelyek egyrészt képet adnak ezen állomá41