Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Nagy Gyula: Adatok Doboz gabonatermesztéséhez

ebédet. De leginkább a feleség vitte ki az ebédet. Az ételt szilkébe, nagy cserépfazékba vitték. Ezt kasornyába (hálószerű ételhordó) tették. Maguk fonta fonálból készítették. Ma már kevés ilyen van a faluban. Legtöbbször zöldpaszulyt (zöldbabot) és paprikás csirkét vittek. Ha messze takartak, akkor a nyeles háromlábú serpenyőben, vagy egy görbe fára akasztott kisbográcsban főztek. Ilyenkor krumplit, tarhonyát, laskatésztát vittek magukkal. A villás főzte meg, amikor ideje volt. Legtöbbször krumplipaprikást, vagy laskát főztek. Szalonnát pergeltek a serpenyőben. Amikor megsült a töpörtyű; vizet öntöttek rá. Sót és egy kis paprikát tettek hozzá. Mikor forrt, laskát vagy tarhonyát tettek bele. Amikor megfőtt, levették a tűzről és körülülték. Annyi száraz kenyeret kellett beleszelni, „ha a macska ráment volna, nem lett volna vizes a talpa". Régebben fakanállal ettek, kb. 1920 óta pedig bádogkanállal. A bal kezükben egy darab kenyeret tartottak, hogy arra csöppenjen az étel. Az uraság adott az aratóknak egy lajtost. 10—14 akós hordó elé két lovat vagy két ökröt fogtak. Abból olaj — vagyis cserépkorsóba engedték a vizet. A korsót árnyékban tartották. Ha nem az uraságnál arattak, akkor a határban lévő jószágitató kutakból vitték a falubeliek a jó hideg vizet. Régen az arató fején leginkább fehér vagy fekete szalmakalap volt. Sokan ócska, rossz kalapban arattak. Reggelenkint früstökig lajbiban (eleje-hátulja egy, nyaka van, de ujja nincs), kiskabátban, indercukban, azután pamutingben és maguk szőtte bő gatyában vágták a gabonát. 1900 körül már szűk gatyában s 1914 után kék színű bolti gatyában, vagy vékony nadrágban arattak. Az 1870 —80-as években többen aratóbocskort viseltek. Került olyan is, aki bakancsban, cipőben aratott. De csizmában is arattak. Az emberek aratáskor a kékkötényt letették és fehér félvászonkötőt kötöttek. A villás leginkább nagylány vagy suttyó legény volt. A nők rövid ujjú pongyolkában s bő szoknyában viliáztak. Elébük maguk szőtte fehér félvászonkötőt vagy kíkkötényt kötöttek. Egyszilköténynek is hívták. 1914-től a nők ruhája egybőlszabott volt. Elébe hosszú kötőt kötöttek. Dobozon emberemlékezet óta kétkaccsos kaszával aratnak. Régen s most is kevesen egykaccsos kaszát is használtak és használnak. A közeli nagyobb helyeken szerzik be, legtöbbször vásárok alkalmával. A kasza részei: lap vagy penge, orom, él, hegy, sarok, nyak, nyakló az ékkel, örv vagy örvkarika, takaró vagy takarófa, vasék, nyél, nagykaccs és kiskaccs. — A nyakló a kasza nyakára egy nyitszeggel forgathatóan ráerősített, ceruza vastagságú vaspálca, melynek másik vége ékalakúra kiszélesedik. Amikor a kaszát le akarják venni a nyélről, akkor a nyaklót lefele húzzák s a végén lévő ék az örvkarikából kijön. Az ék a nyaklóval rajta marad a kasza nyakán. — A kasza hosszát marokkal mérik. 7-8-9 markos kaszákat használnak. A kasza élét üllőn, kalapáccsal verik ki. Van, aki leveszi a kaszát nyeléről. Ha nem veszik le, akkor a nyél végét egy kévére teszik. Van, aki egy sorjában, van, aki két sorjában veri ki kaszáját. Két sorjában igencsak akkor verik ki kaszájukat, ha kopott a kalapácsuk. 1906-ig a gabonát levágták a földre. A takarást a doboziak a következőkép380