Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Kertész Éva: A dobozi ártéri ligeterdők florisztikai vizsgálata

3. A Doboz község és Szanazug közötti erdőtagok nevei — Pap-holt erdő, Faluhely, Madárfoki-erdő; Szanazug. (Az előző elnevezéseknél a Magyarország Földrajzinév-Tára II. Békés megye 1980. munkát vettem alapul. - Itt jegyzem meg, hogy a megelőző botanikai munkáknál nem különítették el a Doboztól délre eső erdőrészeket, hanem egységesen Szanazug elnevezést használtak). A Fekete-Körös mentén a Szanazugi-erdő folytatása a Remetei-erdő — É-i erdőtagi Fenyeres — (amelyről a dolgozatban néhány fontosabb adat szerepel, bár Doboz község közigazgatási határán túl esik). Az erdők származásuk szerint az alábbi csoportokba sorolhatók: 1. Természetes erdők (lényegében „őserdők") 2. Kultúrerdők: 2./1. Természetes kezelt erdők (melyek természetes körülményeit a kezelő befolyásolja és annak természeteshez közeli vagy távolabbi fázisára a kezelés óta eltelt idő hat). 2./2. Felújított erdők — felújított, fafajhű kultúrerdők, melyek az eredeti állomány helyén vagy ahhoz csatlakozóan, művi úton jönnek létre, de az évtizedek vagy esetenként évszázadok alatt teljesen a táj és a termőhely adta viszonyoknak megfelelő, „társuláshű kultúrerdővé" fejlődnek. (A dobozi erdőkben ebbe a csoportba sorolhatók a kocsányos tölgyes, és a magyar kőrissel elegyes kocsányos tölgyes erdőtípusok). — felújított faidegen kultúrerdők sokszor az aljnövényzetükkel segítenek az egykori állomány becslésében. Pl. a folyó menti ligeterdő helyére telepített kocsányos tölgyessel elegyes csertölgyes (Qercus cerris) — amely a hazai flórában ugyan őshonos, de ezen a vidéken nagyobbrészt ültetett — aljnövényzete alig változik. Ezek társulástani értéke jelentős, nem hasonlítható az akác-, kanadainyár- vagy feketedió- állományokhoz (külhonos fafajok), melyek aljnövényzete sohasem közelíti meg az eredetit. Ligeterdők Kialakulásukban, fennmaradásukban elsősorban nem az éghajlati körülmények, hanem a talajvíz játssza a fő szerepet. A Fekete-, a Fehér- és a Kettős-Körös alacsony ártéri területein, amelyet évente többször is tartós víz boríthat, található meg a bokorfüzes-társulás (Salicetum triandrae). A törékeny fűz (Salix fragilis), és a mandulalevelű fűz (Salix triandra) mellett, itt is megtalálható a Körös menti ligeterdőkre jellemző, és terjedőben lévő faj, a süntök (Echynocystis lobata). A főleg alföldi folyóinkra jellemző puhafa ligeterdők másik típusa — amely már magasabb térszínen jelenik meg — a fűz-nyár ligeterdő (Salicetum albaefragilis).