Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Kovalovszki Júlia: Doboz történetének vázlata a legrégibb időktől a középkor végéig

ket is megfigyeltünk. Előkerültek pl. kisebb méretű (2,5 x 1,5), tojásdad alaprajzú lakógödrök, oldaluk mentén padkával, végükben egy-egy ágasfa gödrével. Ezekben nem volt tűzhely. A gondos munkával készült, nagy méretű házak mellett ezek az építmények ideiglenesebb jellegű, szerényebb igényű lakóhelyek lehettek. Találtunk kisebb-nagyobb gabonás vermeket, szabálytalan alakú, szeméttel betöltött gödröket is. A dobozi Hajdúirtásból, de az Alföld más vidékeiről is ismert szarmata kori településjelenségek feltűnően hasonlítanak az Árpád-kori magyar falvakban megfigyelt jelenségekhez. Ezeket látva, a kutatókban a lakosság továbbélésének a gondolata is felmerült. A jelenségek egyezésének azonban valószínűleg az az oka, hogy az egymástól több száz évnyi távolságban élő népeknek nagyjából azonos volt az életmódja, de egyezőek voltak a földrajzi, elsősorban az éghajlati viszonyok is. A letelepült földműves, kézműves és a szükségleteikhez mérten állattartó, falusi életmódot folytató szarmatákat az V. században kelet felől újabb harcias nomád népek háborgatták meg. A népvándorlás korának félelmetes hírű harcosai, a hunok maguk előtt sodorták a különböző germán népeket, a gótokat, alánokat, gepidákat. Ellenük épült a szarmata szállásterület határán az a több száz km hosszú, helyenként párhuzamos sáncokból álló hatalmas erődítmény, amelyet Csörsz árka néven ismerünk és amely kisebb-nagyobb megszakadásokkal ma is végig nyomon követhető. Az Alföld — a védővonal ellenére — az V. század elején már teljes egészében hun uralom alá került. Az itt élő népek — így a szarmaták — egy része természetesen nem hagyta el a lakóhelyét. A mocsarak, erdőségek védték a megbúvó falvakat. A népvándorlás korának nagy népmozgalmai csupán érintették vidékünket. A szabad mezőségi tájak, tágas legelők jobban megfeleltek a nagy állattartó pusztai népek életmódjának. Az áttekinthetetlen vízi világ veszélyeket is rejtett számukra, ezért ezeket a helyeket lehetőleg elkerülték, talán csak felügyeletük alatt tartották. A nomád hunok is elsősorban a nagy szabad térségeket szállták meg. A fennhatóságuk alatt élő földművelő népek különféle szolgáltatásokkal adóztak uraiknak. Attila hatalmas birodalmának központja az Alföldön, talán a Duna—Tisza közén, Szeged környékén lehetett. A rettegett király hirtelen halála (453) végét jelentette a birodalomnak is. A leigázott népek hatalomra jutottak, a hun birodalom elenyészett. A hunok után a gepida királyság egyik ága birtokolta az Alföld és Erdély vidékeit. A gepidák népe megérte a VI. század második felében az avarok honfoglalását. A belső-ázsiai eredetű avarok — a türkök elől menekülve — eljutottak a Kárpát-medencéig és a hunokéhoz hasonló nomád államot teremtettek, különböző népelemeket hajtva uralmuk alá. 130