Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

No, nem azért hagyták félbe a szövegtanulást, mivel a Csabán időző „német színjátszókkal" úgysem tudtak volna konkurálni, ahogy ezt a lap tudósítója: Szekszárdi állította. Nem. A Bus Károly tollából hamarosan megjelent helyreigazítás sokkal reálisabb okot közölt. „Pártolás hiánya miatt" ugyanis a német színészek is kénytelenek voltak idő előtt visszavonulni Gyulára — ők tehát nem lehettek igazi vetélytársak. A „mundzsusz" kompánia (gúnynév; talán a keletszibériai mandzsu-tunguz nyelvhez hasonló kiejtéssel beszélő társaság?) feloszlásának szerinte voltaképpen az a roppant prózai oka volt, hogy ti. Csabán nincs elég „alkalmas egyén" a színjátszáshoz. A szabadságharc bukása után azonban sok háttérbe szorított ifjú kényszerült haza szülővárosába, vagy került le Csabára, kik magukkal hozták nemcsak a hangyaszorgalmú reformkor tevőleges hazaszeretetét, hanem 48 emlékét is. Nehezen tűrték ezek a vidék szellemi csöndjét és tunyaságát, s a nagy méreteket öltő elnémetesítés ellen valamiféleképpen tiltakozni akarva, műkedvelő előadások tartására szövetkeztek. A szarvasi gimnázium támogatását tűzték ki célul maguk elé. A szervezést a közismert színházbarát, a „szabadságharcban játszott szerepe miatt az abszolutizmus korában szilenciumba helyezett" Reök István volt pesti ügyvéd — Munkácsy nagybátyja — vállalta magára. Ő lett egyben a társaság igazgatója is. Szorgalmas társakra lelt a szarvasi iskola két önzetlen barátjában: a Szeberényi testvérekben, s átérezve, mit jelent a szarvasi evangélikus gimnázium léte mind az egyetemes evangélikus egyház, mind a magyarság szempontjából, szűkös anyagi helyzete ellenére is teljes erővel látott munkához. Jól ismerte az aranyifjak egyéni adottságait, s ezért bátran ellenállt a divatos műfaj: a vaudeville kísértéseinek, amelyről a sarkadi születésű Csató Pál — kicsit túlbecsülve valós értékét — azt mondta: „Magyar dalicák akkor lesznek, ha majd magyar fővárosi élet, játékszín, magyar csinosb társalgási nyelv, magyar publicitás és magyar hangművészet lesznek", holott mint említettük, a gyulai ifjak már 1845-ben megpróbálkoztak — nem is haszontalanul — vele. Reök nagy körültekintéssel dolgozott. Alaposan számba vette a közönség várható összetételét és a rendelkezésére álló díszleteket, s nemcsak a történelmi színműveket, hanem még az osztályellentéteket kiélező, szatirikus hangvételű vígjátékokat is kerülte. Nem törekedett például a Balog István feldolgozta Ludas Matyi — vagy valamilyen hozzá hasonló tendenciájú mű — bemutatására, amelyről, ahogy ezt Vajda Péter Madarászati kirándulás a Tiszához vímű útleírásában olvashatjuk, egy vidéki úr „mulatságosan" azt mesélte el, hogy a darab pesti premierjén „Döbrögiben mindig tulajdon személyét látta ábrázolva, ... paródiáztatásán ... nem bosszankodott, mint némely mások, kik akkor is karcolás ellen panaszkodnak, ha a tükörben látott tövis 10 lábnyira van még a bőrüktől". A Reök-fé\e rendezés a nagyobb támogatás reményében még a túlérzékeny és hipersértődékeny nézőkre is tekintettel volt. Menekült a politikum puszta látszatától is (volt rá oka, s nem csak neki). Nem akart teret adni a kemény társadalombírálatnak, ezért aztán a bohózatba hajló vígjátékot kultiválta. (A Békés Megyei Levéltárban a BCSM 3142, 3557, 3739, 3775, 4238 és 4483/1853. sz. iratok foglalkoznak a csoport tevékenységével.) így döntött először Gaál 55